Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.5. A nemzeti divat: emlékezés
Nem sok idő telt el a nemzeti öltözet előző fontosabb szereplése óta, még éltek azok, akik akkoriban készítették és vásárolták, viselték a magyar nemzeti öltözetnek az 1830-as, 1840-es évekbeli aktuális divattal összeegyeztetett változatait. 1859-ben több lap is felidézett egy írást, amely egy Párizsban bemutatott magyar tánc alkalmából viselt nemzeti öltözetekről számolt be 1829-ben.464 Ez a beszámoló a Vasárnapi Újság szerint saját korában örvendetes hatást gyakorolt (vagyis a nemzeti öltözet felelevenítését hozta magával), és most, a nemzeti divat újraéledése idején, ismét aktualitással bír.465 Az 1829-ben megjelent divatkép kiadója és a ruhaleírások szerzője a még az 1850-es, 60-as évek fordulóján is tevékenykedő Kostyál Ádám volt, akinek a személye - más mesterekkel egyetemben - a folytonosságot biztosította a nemzeti öltözet reformkori, illetve 1859 körüli újrafelfedezése között. Az ekkor már idősödő mester 1860-ban egy fiatal szabómestert ajánlott a közönség figyelmébe, aki „tősgyökeres magyar lévén, jól ismeri a magyar viselet jellegét” - mintegy átadta a stafétát az újabb generáció kiválasztott képviselőjének.466 A folytonosság igazolására legenda is született: Tóth Gáspár halála után, 1863 tavaszán, több lapban is olvasni lehetett egy anekdotát, amely szerint a híres pesti szabómester a nemzeti viselet 1860 körüli újrafelfedezése idején a magyar öltözet szabásának addig féltve őrzött titkát átadta a főváros legelőkelőbb szabóinak, mivel szerinte azok nem értettek hozzá, csak elcsúfították volna a magyar ruhát.467 A nemzeti öltözet az 1850-es években is megmaradt díszöltözetnek, és közismert, hogy a hivatalnokok (Bach-huszárok) egyenruhája is annak egy változata volt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ne lett volna olyan mester, aki értett a nemzeti ruhadarabok készítéséhez. A szabókra valójában az a feladat várt, hogy a nem is olyan régen elfeledett hagyományt felelevenítsék és a jelenkori általános divattal egyeztessék, hogy kielégítsék azok igényeit, akik pártolták a nemzeti divatot, de az általános divattól sem akartak elszakadni. Mégis úgy tűnik, hogy a nemzeti divat kialakítása 1859 után, éppúgy, mint a reformkorban, újra kutatómunkát igényelt, a szabók és - a Nefelejts szerint - varróleányok „régi könyvekbe mélyednek, ősi viseletek rajzait keresik”, a divatárusnők az ősi magyar mintákat és a különböző vidékek népviseletét tanulmányozva tökéletesítették a magyar 464 Tudományos Gyűjtemény, 1829. V. [128.] p. és képmelléklet. 465 Magyar tánc Párizsban. Vasárnapi Újság, 1859. február 6. 65-66. p. 466 Kostyál Ádám: Bizalmas fölszólalás. Hölgyfutár, 1860. május 19. 479-480. p; Valami a divatvilágból. Divatcsarnok, 1860. 20. sz. (számozás nélküli oldal). A Hölgyfutár még többször visszatért az ajánlott szabómesterhez, ami azt sejteti, hogy burkolt reklámról volt szó. 467 Egy hét története. Családi Kör, 1862. május 21. 330-332. p. 331. p. 150
