Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.3. Divat és nemzeti divat
idegeneknél lehet divat, de nem nálunk, kiknek sajátunk.”439 A propagálók tehát azt szerették volna, ha a nemzeti öltözet nem válik divattá, ha a magyarok nem divatból, utánzási vágyból, hanem meggyőződésből, az ősök iránti tiszteletből, a nemzethez való tartozásuk kifejezéseként öltöznek magyarba - ismétlődő szemrehányásaik azonban jelzik, hogy ez a kívánságuk nem teljesült maradéktalanul. Ha a divat állandó, a divattudósítónak nem sok dolga akad. A nemzeti divathullám első időszakában éppen a változatlansággal kellett megküzdeniük: az olvasók hétről-hétre újabb és újabb divatjelenségekről szerettek volna olvasni, a divat viszont - legalábbis időlegesen úgy tűnt - kiment a divatból, tehát nem volt miről írni. A tudósítók azonban hamarosan megkönnyebbülhettek, hiszen a nemzeti viselet - bár ahogy láttuk, ezt a tárgyban megszólalók igyekeztek tagadni - maga is divattá vált, és a divatjelenségek jellegzetességei közül a folyamatos változást is magára vette. Azonban annyi változatosságot mégsem kínált, hogy a divatrovatokat folyton újdonsággal lehetett volna megtölteni, a tudósítások egy idő után unalmasakká váltak, a divattudósítók nehezen találtak témát. A Családi Kör gyakran jelentette, hogy az öltözködés terén semmi újról nem tud beszámolni. A Nefelejts szerzője pedig úgy vélte, felesleges a sok divattudósítás, elég havonta egyszer képen bemutatni az apróbb változásokat.440 A nemzeti divat időszakában újabb és újabb ruhadarabok keletkeztek és jöttek divatba - ezek általában új néven a már létező ruhadarabok variációi voltak. A nemzeti divatmozgalom kezdete után alig másfél évvel egy divattudósító már éppen a nemzeti öltözet változatosságára hívta fel a figyelmet, ami szerinte szükséges, és nem feltétlenül árt az eredetiségnek: „Aztán ha minden halad, miért nem lehetne a magyar öltözetben is némi újabb formákat alkalmazni. Az anno „eins” nem 1848-, hogy ruháinkkal minden áron oda kellene visszatérnünk.”441 Egy másik szerző pedig úgy látta, hogy a nemzeti öltözet „eredetiségét megtartva minden időszak valami újat hoz.”442 A Divatcsarnok divattudósítója úgy vélte, hogy éppen ez a változatosság fogja biztosítani a magyar divat maradandóságát. A nemzeti öltözet előnye ugyanis, hogy „annyi költészettel bír, hogy egy alapeszmét annyiféleképpen bír variálni, anélkül, hogy lényegéből veszítene valamit.”443 A divattudósítók tehát a nemzeti öltözet terjesztését a divatéhoz hasonlóan képzelték el, és végtére is belátták, hogy az csak abban az esetben győzheti a versenyt 439 H. B. Szilárda: Magyar női öltönyünk nem divat. Napkelet, 1861. november 25. 763. p. 440 Divattudósítás - képmagyarázat. Nefelejts, 1862. június 8. 122-123. p. 441 Nefelejts, 1861. február 3. 542. p. 442 Divatképünk magyarázata. Nefelejts, 1861. április 7. 12. p. 443 Divattár. Divatcsarnok, 1860. április 3. 141
