Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
3. Kostyál Ádám és Klasszy Vencel: a német és a magyar szabók vitája a reformkori Pesten - 3.2. Céhek egymás ellen
mester” - igaz, hogy a mesterséget éppen Kostyálnál tanulta.389 Érdekes, hogy - a döntéseiben a céhes szabályokat maradéktalanul figyelembe vevő pesti tanácsot képviselő - Szász Mátyás tanácsnok a következő szavakkal tudósította a Helytartótanácsot az egyik német szabó ügyében: a magyar szabók „nem tekintvén az e két céh között tettlegesen divatozó viszonosságot a ruhák készítésében, nem tekintve azt, hogy senkit, akár német akár magyar öltözetet magának csináltatni akar egy vagy más felekezethez tartozó szabó mesterekre szoríttatni csaknem lehetetlenség légyen, mert mindenki egy vagy más szabó mesterek ügyessége és műveltségénél fogvást keletkezett közvéleményhez ragaszkodván, mindenkor az ügyesebb és műveltebbhez fordul.”390 Szász szavaiból érződik a magyar szabókkal szembeni türelmetlenség: természetesnek tartja a szabad szabóválasztást, és elfogadja, hogy a céhes rendszabályokat fölülírja a vásárlói magatartás. Mindez persze nem befolyásolta a Helytartótanács döntését, amely ebben az esetben is a magyar szabóknak kedvezett. A felhozott érvek következő csoportját a szakmai kérdések képezik. A német szabók szívesen hivatkoztak arra, hogy a magyar és német ruha közt nem lehet határozott különbséget tenni. Nem lehet előírni, hogy ki milyen ruhadarabokat készíthet, mivel az ízlés, a divat, a ruhák szabása és anyaga állandóan változik. Álláspontjuk szerint egyenesen káros lenne meghatározni és rögzíteni az egyes céhek által készíthető öltözetek formáját és szabását: így az is megtörténhetne, hogy a magyar szabók csak olyan ruhákat készítenének, amilyeneket már senki sem hord. A magyar szabók szerint a magyar és német szabók azért alkotnak külön céhet, mivel különböző öltözeteket készítenek, és világos különbséget tettek a német (frakk és felöltő) valamint a magyar díszruha és az annak részét képező atilla között - ez utóbbiakat csak a magyar szabók varrhatják. A német mesterek viszont azt állították, hogy a külföldön, Angliában is népszerű atilla, amelyet a magyar szabók kizárólagosan magukénak vallanak, valójában nem más, mint a bekecsnek nevezett - német — ruhadarab egy változata, átalakított formája - a magyar nemzeti öltözet egyik népszerű és fontos darabját tehát egyenesen idegen eredetűként ábrázolták. A német szabók a német és magyar öltözet közötti különbséget az arany- és ezüstzsinórozásban vélték felfedezni, azonban ezt sem tartották elegendő oknak a két szakma merev szétválasztására, mivel a zsinór egész Európában divatos, mindenféle ruhadarabra kerülhet zsinórozás, az ügyes szabó pedig más eszközökkel is tud magyaros jelleget adni egy ruhadarabnak. Úgy látták, a vevők látnák kárát, ha egyazon ruhadarabot két-három különböző mesterrel kelle389 BFL IV. 1202.C 7448 a. n. dátum nélkül; BFL IV. 1202.C 7448 a. n. 1840.08.13. 390 BFL IV.1202.C 7448 a. n. 1840.12.25. 121
