Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
közel három évtizedes házasság és hat gyermek után, 1909 nyarán indított. Az asszony a jelek szerint megelégelte férje durva bánásmódját, állandó szidalmait, s elhagyta a közös háztartást. A szó szoros értelmében mindent hátrahagyott, így arra kényszerült, hogy férje unokaöccse, Rózsaífy Alajos belvárosi bankhivatalnok segítségét kérje: utóbbi az év végén eladta a nőnek Egyetem téri lakása bútorait és egyéb berendezési tárgyait, sőt, nagybátyja nejét - mint a válóperben tett vallomásából kiderült - háztartása vezetésére is felfogadta, anyagilag támogatta. Laykauf eközben ugyan mindent elkövetett, hogy feleségét visszatérésre bírja, ám végül nem tudta eltántorítani szándékától. A felek megegyezése híján, illetve az alperes férj makacs ellenzése miatt a válóper kimenetele bizonytalannak tűnt. A kereseti állításokat a felsorakoztatott tanúk többnyire csak közvetve szerzett tapasztalataik alapján erősítették meg; a bizonyítékként becsatolt, a férj által az elhagyás után nejéhez intézett könyörgő-fenyegetőző leveleinek értelmezése széles teret engedett a bírói mérlegelés számára. Az is kérdéses volt, hogy a keresetben hivatkozott szóbeli inzultusok kimeríthetik-e egyáltalán a „házassági kötelességek szándékos és súlyos megsértésének” fogalmát. Ráadásul Bozóky Hildegard feje felett viharfelhők kezdtek gyülekezni: a férj nejének Melczer János pénzügyi tiszttel szövődő viszonyát kezdte feszegetni, aki szintén Rózsaífy Alajos háztartásában lakott, mint albérlő. A keresetet először a Budapesti Királyi Törvényszék el is utasította, s csak az ítélőtábla látta bizonyítottnak felperesnő vádjait, s mondta ki 1911 végén a válást. Laykaufné, aki a válóper során egyébként is feltűnő módon kerülte a vagyoni kérdések tárgyalását, s a válókeresetben csak havi 120 korona nőtartásra formált igényt, miután fennállt az a veszély, hogy a férj fellebbezése nyomán az ügy a Kúria elé kerül, végül megvásárolta az alperes hallgatását. Abontó ítélet 1912. február 18-án emelkedett volna jogerőre, addig fellebbezhettek ellene. Ezért előző nap nyilatkozatban biztosította férjét, hogy „azon esetre, ha Laykauf Károly a budapesti királyi ítélőtábla 6236/1911. p. számú ítélete ellen nem fellebbez, s ezen ítélet jogerőre emelkedése által házasságom jogerősen felbontatik, férjemmel szemben minden támasztható vagyonjogi igényemről, különösen nőtartási díjról lemondok.” Ekként nemhogy hozományát nem kapta vissza, de 300 korona perköltség és a perben kirendelt házasságvédő díjának kifizetésére is kötelezte magát. Az anyagi áldozatot nyilvánvalóan küszöbönálló újraházasodása érdekében hozta, hiszen a válás után két hónappal hozzáment a nála negyedszázaddal fiatalabb Melczerhez.552 552 Bozóky c. Laykauf válóper: BFL VII.2.C. 1909. V. 508. Adásvételi szerződés Laykauf Károlyné és ifjabb Rózsaffy Alajos között: BFL V11.193.a. Charmant Oszkár közjegyző okiratai 1020/1909. A válóperben az eladó férfi, illetve annak apja is a vevőnő tanújaként szerepelt. A 340
