Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
I. A válás mint "társadalmi tény"?
hivataloknál keresett állást. Hermann Mária előbb megpróbálta visszaszerezni hozományát (kiadásáról meg is egyezett férjével), majd pénzt, illetve tartásdíjat igényelt, de hitvese nem volt abban a helyzetben, hogy biztosítsa megélhetésüket. A de facto elhagyott nő ezért időközben Újaradon magániskolát nyitott: „Kalmár Irma asszony és hasonnevű Irma leánya,” — mint az iskola engedélyeztetéséért folyamodó helybeli polgárok 1876. május 24-én kelt kérvényében áll - „szorult körülményeiktől arra kényszerítve, hogy magukat szívvel-lélekkel a gyermekek tanításának szenteljék, gyermekeinket oktatása és nevelése, éspedig nem csupán a hittan, olvasás, írás, földrajz, a hazai és a természettörténet, az ezekről való szóbeli társalgás, és klasszikus költemények szavalása, továbbá a hasznos női kézimunkák, zene és tánc, hanem különösen az erkölcs oktatása, és a magyar nyelv szóbeli és írásbeli tanítása terén - amely gyermekeinknek a legnagyobb gondot jelenti - 8 év alatt [...] szép eredményeket ért el”. Anyát és leányát a munkavállalásra csak a szükség vitte rá, amellyel azonnal felhagytak, mihelyt helyzetük kedvezőbbre fordult. Irma 1880-ban, Orosházán hozzáment Kiár Ede számvivőhöz, akivel azután Budára, később Nagybecskerekre költözve az anyós is közös háztartásban élt. A Kalmár Géza által a Budapesti Királyi Törvényszéken 1881-ben indított, hat évig tartó válóper idején Hermann Mária társadalmi státusa mindvégig jelöletlen maradt. Ez esetben tehát a feleség fizetett munkája sem a házassági konfliktus kipattanásában, sem a válóper megindításában nem játszott szerepet. Kalmámé, aki mindvégig ellenezte a válást, egyszerűen a család széthullása, illetve a férj tartási kötelezettségének elhanyagolása nyomán kényszerült kereső tevékenységre.105 Középosztálybeli nőknél a munkavállalás a 19. században még olyannyira szokatlannak számított, hogy esetenként éppen az efféle szándék felvetődése idézte elő vagy tette visszafordíthatatlanná a házasság megromlását. A legismertebb példa erre az első magyar orvosnő, gróf Hugonnay Vilma esete, aki 18 évesen ment férjhez Szilassy György földbirtokoshoz: „Az 1865. évben házasságot kötöttem Szilassy György úrral,” - emlékezik vissza önéletrajzában - „egy évre rá megszültem fiamat, akit magam szoptattam és a Fröbel-féle módszer szerint 6 éves koráig neveltem. Amikor nevelő jött a házhoz, immár nem találtam szellemi kihívást, és elhatároztam, hogy tudományos pályára lépek. Első házasságom nem volt boldog, férjem jelleme annyira eltért az enyémtől, hogy minden erőfeszítésem: őt és engem, ha nem is boldoggá, de legalább megelégedetté tegyem, sikertelen maradt, és mindketten beláttuk, hogy jobb lesz néhány évig egymástól külön élni.” 1872-ben tehát Zürichbe utazott, s beiratkozott az orvosi egyetemre. A formális válásra csak 105 BFLVII.2.C. 1881. V. 128. 75
