Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
tudtunk adatokat gyűjteni, az aktus relatív gyakoriságára utal. Ha a fővárosi protestáns és izraelita, valamint a polgári házassági anyakönyvek mellett, a vándorló elvált népesség nyomában a vidéki matrikulákat is felkutathattuk volna, az újraházasodási hányad - meglátásunk szerint - 50-60% között mozogna, felülmúlva a hágai arányt. A budapesti mintán tehát mindenképpen megerősíthetjük Frans van Poppel eredményét a remarriage korabeli elterjedtségével kapcsolatban. Ami a nemi arányokat illeti, a magyar fővárosban elvált, később új házasságra lépő nők aránya az újraházasodók csoportján belül 46%-ra tehető, ami némileg magasabb, mint a hágai adatok alapján kiszámítható 42%. Eredményeinket megerősítik a budapesti házasságkötési statisztikák is. Az 1897-1914 közötti években, a magyar fővárosban egy válásra pontosan egy újraházasodás esett, ami az újraházasodások időbeli eltolódása miatt bőven 50% feletti újraházasodási rátának felelne meg (jól tudjuk persze, hogy a Budapesti Királyi Törvényszéken elváló, majd aztán újraházasodó felek csak részben estek egybe a fővárosban új házasságot kötő elváltakkal). A statisztikák szerint egyébként az újraházasodások aránya nagyjából ugyanolyan ütemben növekedett, mint a válásoké: az 1870-es években még csak néhány tucat ilyen frigy létesült, számuk a világháború előtt viszont már évi 800-900 között mozgott. Még többet mondhat a korszakban bekövetkezett változásokról, hogy miközben eleinte a fővárosi házasságkötések csupán 1-2%-a volt elvált újraházasodás, ez az arány a korszak végére 10%-ig vagy a fölé kúszott. Ez azt jelenti, hogy a századelőn az efféle aktusok a nagyvárosban már eléggé elterjedtek voltak. A házassági statisztikák másrészt alátámasztják a nemi arányokra vonatkozó, a válóperes iratok felmérésével kapott eredményt is, amennyiben az újra férjhez menő elvált feleségek aránya a csoporton belül 1874-1914 között 47%-ot tett ki.646 Vajon mindez azt jelenti, hogy a válások, illetve az újraházasodások a házas viselkedés hivatalosan kárhoztatott, ám a mindennapos gyakorlatban többé-kevésbé elfogadott formáját képezték? Poppel szerint nem, s erre legalább három, empirikusan alátámasztott érvet vonultat fel. Az egyik, hogy az elváltán elhunyt férfiak halotti bizonyítványainak 15, a nők 7%-ában szerepel a valóságostól eltérő családi állapot, vagy azért, mert mások előtt mindvégig rejtegették titkukat, vagy amiatt, mivel a halálesetet bejelentő családtagok, közeli ismerősök megmásították az elhunytakra rossz fényt vető életrajzi adatot. A holland történeti demográfus továbbá azzal érvel, hogy noha a (fiatalabb) elvált nők a házassági piacon kelendőek voltak, újraházasodásaik társadalmi értelemben többnyire mégis „lecsúszást” jelentettek a felbontott frigyhez, illetve az exférj társadalmi státusához 646 Vö. SZÉL, 1935: 180. p. 400
