Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
A fenti sztereotípiákat a korabeli elvált újraházasodásokkal eleddig egyedüliként foglalkozó holland történeti demográfus, Frans van Poppel csak részben erősitette meg. Poppel a kivételes adottságú holland népességnyilvántartó rendszerben rögzített nyomokon haladva, az 1850-1882 között Hágában kötött, később felbontott házasságok részeseinek sorsát egészen halálukig követte (számszerűleg mintegy félezer elváltról van szó), s így csaknem minden esetben meg tudta állapítani, hogy az illető újraházasodott-e, vagy elváltán élte le hátralévő életét. Az ekként rekonstruált életutakat az özvegy újraházasodások jellemzőivel összevetve számos alapvető megállapítást tett, amelyek most saját vizsgálatunk számára is kiindulópontként szolgálhatnak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a válás nem járt kéz a kézben a házasság intézményének elutasításával, hiszen az elvált férfiak 57, a nők 42%-a élete során másodszor (esetleg többedszer) is szerencsét próbált, azaz új házasságot kötött. A viszonylag magas arányok és a nemi jellegzetesség mindenesetre számos további kérdést vethet fel az elváltak, azon belül a nők helyzetére, valamint az újraházasodások társadalmi elutasítottságának mértékére vonatkozóan.645 Budapest, illetve Magyarország esetében nem állnak rendelkezésre hasonló minőségű források. A népmozgalmi statisztikák 1874-től kezdve közük ugyan a házasságkötések családi állapot szerinti megoszlását, amiből kivehető az elvált újraházasodások aránya is, de ennek alapján életutakat rekonstruálni nyilvánvalóan nem lehet. Erre nem alkalmasak az anyakönyvek sem. A vizsgált korszak nagyobb felében az egyházi anyakönyvezés felekezetenkénti, sőt, gyülekezetenként! sokfélesége, eltérő színvonala, utóbb pedig a polgári anyakönyvek hiányosságai jelentenek problémát (a civil matrikulák 1907-ig fel sem tüntették a házasulok családi állapotát) - amellett, hogy egyik forrás sem teszi lehetővé az érintettek mozgásának nyomon követését. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy válóperes adatbázisunk személy-rekordjaihoz kapcsolódóan visszakerestük a megfelelő (túlnyomórészt budapesti) házassági anyakönyvi bejegyzéseket. Ez a módszer a hágaihoz képest végül sokszorta nagyobb mintát eredményezett, összesen mintegy 7200 elvált újraházasodással. Ezzel együtt azonban az 1850-1914 között Budapesten válópert indítóknak s elváltaknak csak kisebb hányadára, egész pontosan 40%-ára kiterjedően tudtunk információkat beszerezni: a többiekről sajnos nem tudjuk biztosan, hogy további földi pályafutásuk során újraházasodtak-e, avagy végül elváltán távoztak az élők sorából. Másrészről viszont, önmagában véve az a tény, hogy fogyatékos eszközeinkkel - ha az 1896 előtti katolikus válóperes feleket nem számítjuk - az elváltak így is majdnem felének újraházasodásáról 645 POPPEL, 1998: 362. p. 399
