Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

első találkozás két évtizeddel később komolyan befolyásolta volna Kőszegváry Kornélia döntését a válókereset beadását illetően, az biztos, hogy a boldogtalan házasságból való kilépés és az újraházasodás korai tapasztalata saját társadalmi környezetében megkönnyítette elhatározását. A gőzhajózási alkalmazottakhoz kapcsolódó válások vonatkozásában már szóba került a munkatársi viszony lehetséges szerepe. Erre még számos példát hozhatnánk,637 de ezúttal csak két-két vasúti tisztviselőt emelünk ki. Vajon alapta­lan feltevés, hogy az 1875-ben egyaránt az V. kerület Hold utca 7. szám alatt lakó futásfalvi Török Béla vasúti pénztárnok és Haul Ernő vasúti hivatalnok közelebb­ről ismerték egymást? Török Hold utcai lakhelyét a Winkler Elvirával szembeni válókereset beadását közvetlenül megelőző, 1875 februárjában történt református konverzió bejegyzéséből ismerjük. Haul ugyan csak a következő év nyarán in­dított válópert neje, Holly Klotild ellen, de válási szándékát már régóta forgatta fejében, hiszen evangélikus betérését 1875 végén anyakönyvezték, s ekkor adta meg lakcímként a Hold utca 7-et.638 Egy 1882. április 23-án kiállított, közjegyzői okiratba foglalt kezességvállalásból értesülhetünk két másik vasúti hivatalnok, Faltusz Károly és Bartha Miksa ismeretségéről. A Nyugati Vaspályánál főköny­velőként alkalmazott Faltusz ekkor már évek óta készült Kleteckova Júliával kö­tött házassága felbontatására: 1880 nyarán kezében volt kitérési bizonyítványa, egy évvel később pedig a szentszéken indított válópert (az egyoldalú válás ki­mondását csak hét évvel később tudta elérni). A szintén vasúti alkalmazásban álló szaktárs, a zsidó vallású Bartha a kezességvállalás idején még nőtlen volt, csak két évvel később nősült meg (ekkor még úgy tűnhetett, hogy megcsinálta szeren­cséjét, hiszen felettese, bánréti Fuchs Miksa lovag, nagybirtokos és gyáros Berta nevű leányát vette el); a válókeresetet pedig 1890 februárjában adta be. Az eset né később unitárius hitre térve, 1877. június 4-én az előző nejétől, Romy Máriától Kolozsvá­ron elvált dr. Székely Ferenc főügyészhelyetteshez ment férjhez: BUE ház. akv. 12/1877. Az Andorffy—Herzberg házasság 1861. május 15-én: MNL OL Budapest Deák téri (német) evang. ház. akv. 26/1861. A Székely c. Romy válóper: EUEGyLt FT 28/1877. 637 KISS Csilla: Színésznői házasságkötések és válások a hosszú 19. században. Korall 69 (2018) 5-23. p. 638 A Töröké. Winkler válóper: BFL V1I.2.C. 1875. V. 10. Az 1875. február 28-i vallásváltásról: RL D.7.a. kit. biz. 1875, Török, és: BKRE bet. akv. Haul 1876. augusztus 9-én kezdett válópere: BFL VII.2.C. 1876. V. 62. Betérése 1875. december l.én: PEEDEn bet. akv. Megjegyzendő, hogy néhány évvel később Räncker (Renker) Tivadar vált el a házban: BFL VII.2.C. 1879. V. 52. 393

Next

/
Oldalképek
Tartalom