Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
volt tanácsos válókeresettel sem próbálkozniuk, hiszen a nőtartási processzus terhelő aktája hamar a házassági bíróság asztalára kerülhetett.543 Mások viszont éppen a közös háztartás visszaállításának kikényszerítésére használták fel a nőtartásdíj bírói megítélését. Ezt a stratégiát választotta Csáp Mária takarítónő, akit 1889 körül férje, Müller Antal gyári munkás egyszerűen kitett a közös lakásból. Az elűzött nő számára a pestvidéki járásbíróság 1890-ben havi 15 forint, s hat hónapra visszamenőleg további 90 forint tartásdíjat ítélt meg. Miután a bíróság a Ganz-gépgyárban dolgozó, fizetni nem hajlandó, illetve nem tudó férj munkabérére letiltást foganatosított, Müller az év végén alkura kényszerült, különben „munkabéri fizetésének végrehajtási letiltása esetében a szolgálatból elbocsáttatnék” - hangzik a közjegyzői okirat preambuluma. A férfi az egyezmény keretében mindenekelőtt kötelezte magát egy „állásának megfelelő” lakás kibérlésére és Csáp Mária visszafogadására. Abban az esetben, ha ezt nem teljesítette, vagy neje „a házastársak között ismét keletkezendő viszálykodások folytán” a lakást elhagyta volna, az egyezség 300 forint bírságot akasztott a nyakába. A nő viszont ennek fejében elállt a nőtartásdíj behajtásának tervétől.544 A jogi gondolkodás és a gyakorlat változását fejezte ki az is, hogy az 1880-as évektől ideiglenes nőtartást nemcsak királyi törvényszékek, hanem járásbíróságok is kiszabhattak. A házassági bíróságként eljáró királyi törvényszékek illetékességének szűkebbre szabása azt sugallta, hogy az önkényes válások nyomán felvetődő nőtartási igény immár független a köteléki kérdés elbírálásától. A századvégen a házassági törvény ama rendelkezése, amely a törvényszékeken folyó válóperek bíráját felhatalmazta ideiglenes nőtartásdíj kiszabására, rövid időre 543 A polgári perrendtartás nem szabályozta pontosan a tartási perek illetékességét, megkülönböztetve az ideiglenes nőtartási pereket. Az 1881. évi LIX. törvénycikk a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868: LIV. törvénycikk módosítása tárgyában 13. §. c. pontja a törvényen vagy okiraton alapuló tartási és élelmezési kötelezettségek iránti pereket járásbírósági illetékességbe vonta: MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1881. 250. p. Erre hivatkozva érvel a járásbíróságok illetékessége mellett: ALFÖLDI Dávid: A nőnek férje elleni ideiglenes] tartási perei. Jogtudományi Közlöny 1884. május 2-i (18.) szám 142-143. p„ 1884. május 9-i (19.) szám 151-152. p. Ld. még: SERLY, 1887: 3. p. A Budapesti Királyi Törvényszék gyakorlata 1882-ben ingadozott, később azonban nem találkozunk ideiglenes nőtartási perekkel: vö. BFL V1I.2.C. 1882. I. 380., ill. 1882.1. 412. - A házassági törvény 102. §-a a házassági per bíráját is felhatalmazta az ideiglenes nőtartás kiszabására: MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1894—, 187. p. A házassági törvénytől az illegális különélések felszámolását váró kommentár: KÖNIG Vilmos: Nőtartás. Jogtudományi Közlöny 1895. október 11-i (4L) szám 326-327. p. A joggyakorlat változatlanságára: SZTEHLO, 1901: 12-13. p. Ezt illető kritika: BÖHM Aladár: Az ideiglenes nőtartás „ideiglenes” jellegéről. Ügyvédek Lapja 1905. december 2-i (48.) szám 5-6. p.; VIRÁGH, 1907. 544 BFL VII.21 La. Mannheimer Ignác közjegyző okiratai 1005/1890. 335
