Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

ugyan még felélesztette a konzervatív reményeket, hogy a joggyakorlat a különváló házasokat ismét a házassági bíróság felé fogja terelni, ám ezek a remények nem váltak valóra. A bíróságok egyrészt nem fejtettek ki komoly nyomást az érintettekre, másrészt a válópereskedéssel összekötött ideiglenes nőtartás kérvényezése egyáltalán nem vált népszerűvé. „A felek daczára ennek” - írja Sztehlo Kornél a századfordulón - „rendszerint a sommás perutat választják, mert egyrészt gyorsabban érnek czélt, másrészt, és ez egy nem csekély argumentum a szóbeliség mellett, többet várnak a közvetlen és szóbeli tárgyalás eredményétől, hol a feleknek eskü alatti meghallgatása eszközül szolgál oly tények kiderítésére is, melyek az esküt kizáró válóperben be nem bizonyíthatók.”

A sommás úton folyó processzusok előnyei dacára sem lehetünk azonban biztosok benne, hogy a különvált feleségek széles körben, gyakran indítottak volna ideiglenes nőtartási pereket. Ezt igazából felmérni persze nem tudjuk, mert az 1914 előtt keletkezett fővárosi járásbírósági akták és segédkönyvek töredékes fennmaradása, illetve megsemmisülése nem teszi lehetővé az ideiglenes nőtartási keresetek számszerűsítését. Efféle statisztikáról nincs tudomásunk, a válási statisztikák pedig csak a végleges nő tartásdíjakról hoznak adatokat. Az óvatosságot a procedúra árnyoldalai, valamint a megítélt követelés kétséges behajthatósága indokolja. „A nőnek férje elleni ideiglenes tartási pere egyike legmakacsabb s legszenvedélyesebb pereinknek.” - szögezi le Alföldi Dávid budapesti ügyvédjelölt.545 A családi szennyes elkerülhetetlen - a vétkesség központi kérdéséből adódó - kiteregetése, a jövedelmi viszonyok részletezése valószínűleg sokakat visszatartott a pereskedéstől. A bizonyítás terhe mindenkor a nőre nehezedett: igazolnia kellett, hogy a különválásra a férj hibájából került sor (az hagyta el őt vagy kergette el), illetve azt is, hogy a férj nem hajlandó részére a tartást természetben vagy pénzben biztosítani.546 A bíróságok ráadásul a tartásdíjat szűkmarkúan mérték. A 19. század derekán elvált író- és lapszerkesztőnő, Földényi (Feldinger) Frigyesné Kánya Emília emlékirataiban „igen csekély” tartásdíjára panaszkodik: „És itt kezdődik az én önálló életpályám, amelyen gyermekeimért és magamért dolgoznom kellett, mert a tartási díjból majdnem csak koldulni lehetett volna. Most kezdtem, még a perem folyama alatt szorgalmasan írni, és nem az íróasztalom fiókja számára, hanem kereseti célból is.”547 A nőtartás kiszabása

545 ALFÖLDI, 1884.

546 SZTEHLO, 1901: 10-11. p.

547 Kánya Emília időskori visszaemlékezése: KANYA Emília: Réges-régi időkről. Egy 19. századi írónő emlékiratai. Budapest, 1998. 176. p. Válóperének csak nyoma maradt, így nem tudjuk, mit értett „igen csekély tartási díjon”: EOL Pesti (Deák téri) Evang. Egyházközség iratai.

336