Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

később megindított válóperből - amit mellesleg a református férj kezdett, s a katolikus nő a végsőkig ellenállt - kiderült, a házastársak a nőtartási proceszszus befejeződése után mintegy féléven keresztül még megpróbálták folytatni az együttélést. Végül Szabó Ferenc volt az, aki nejét 1876 őszén lakásukból „kitaszította úgy, hogy az a földön végig elterült”. A nő bizonyára tovább küszködött volna, ha párja nem folyamodik drasztikus eszközhöz, amit egyébként a bíróságok ekkoriban el is vártak a feleségektől. így Végh Eszternek csaknem nehezen kivívott tartásdíjába került, hogy kizárását követően - az első- és másodfokon eljáró bíróságok ítéletei ezt kérték rajta számon - nem tett formális kísérletet az őt elűző férj kiengesztelésére. Végül a Kúria megállapította, hogy habár a feleség férjét annak lakhelyére követni tartozott volna, Szabó erre annak idején nem hívta fel, sőt, azzal, hogy más nőhöz ment lakni, az utat alperesnő elől elzárta, így tehát jár a nőnek a tartásdíj.541

A korábbi rigid joggyakorlat mindenesetre a 19. század utolsó harmadában már érezhetően fellazult. A bírói praxis az 1870-es évektől ingadozni kezdett, majd az 1880-as évek derekától az ideiglenes nőtartásdíj nagyvonalúbb kiszabását támogató irányzat jutott túlsúlyra: immár olyan feleségek is kaptak rendszeres havi juttatást férjüktől, akik nem szándékoztak válópert indítani, s nem kötöttek egymással nőtartási megállapodást sem.542 Ez a bíróságok által végrehajtott csendes reform konzervatív körökben nem aratott osztatlan elismerést. Amint korábban a közös háztartásból elűzött, nyomorba taszított nők, s a válóper szükségtelen forszírozása, úgy most a nőtartásdíjjal visszaélő, férjeiket pénzeszsáknak néző feleségek esete, s az önkényes válások legalizálása vált problematikussá. A dolog tétje így nem egyszerűen az elvált nők jogos igényeinek kielégítése, anyagi gondjainak enyhítése, hanem a házas együttélés korábban feltétel nélküli követelményének relativizálása volt. A feleségek többségének ugyanis a házassági konfliktus jogi útra terelésével, úgy tűnik, nem a válás kimondása vagy a válóper alatti megélhetés biztosítása, hanem a nőtartásdíj kikényszerítése volt a célja. Ennek révén sakkban tarthatták pervesztes, nőtartásdíj-fizetésre kötelezett férjeiket: utóbbiaknak nem volt joga a házas együttélés helyreállítását követelni, és nem

541 A tartási és a válóper egy számon: BFL VII.2.C. 1873.1. 1871. A felekről: MNL OL Budapest Kálvin téri ref. ház. akv. 90/1869.

542 Ilyen értelmű, 1872-ben hozott kúriai ítélet: SZTEHLO, 1874: 239-240. p. A Kúria 1883-ban, a korábbi gyakorlattól eltérően, válóper nélkül is megítélt ideiglenes nőtartásdíj at. Vö.: ALFÖLDI, 1884: 143. p.; SZTEHLO, 1886: 4-5. p. Ld. még■. Jogtudományi Közlöny 1886. január 22-i (4.) szám 31-32. p. Sztehlo 1890-ben már túlhaladottnak mondja a nőtartásdíj fizetését célzó keresetet válóper indításához kötő nézetet: SZTEHLO, 1890: 114-115. p. A vonatkozó kúriai döntéseket lábjegyzetben hozza: uo. 118-120. p.

334