Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

büntető hatalma a „nemi erkölcsök” ellen vétőkkel szemben. A „paráználkodás”, illetőleg a törvénytelen együttélés vonatkozásában ugyanez mondható el a világi hatóságokról is, hiszen az újabb büntető szabályok között, a büntetőtörvénykönyvek taxatív felsorolásaiban nem szerepelt efféle „bűntett”. Az állami, vármegyei és városi hatóságok a 19. század derekától kezdve önállóan nem léphettek fel, legfeljebb segédkezet nyújthattak az egyházi közegeknek a vadházasságok elleni végeláthatatlan küzdelemben. A hivatali diszkréció előtt persze meglehetősen tág tér nyílott, s a magukat a házasság kötelékén kívül helyező párok elleni alkalmi hatósági fellépések ismétlődhettek, amelyhez később az 1885-ös toloncszabályzat „közbotrányt okozólag erkölcstelen, korhely életet” folytató személyekkel szembeni intézkedése nyújtott (bizonytalan) jogalapot. A közigazgatási büntető gyakorlat lokális továbbélésére, egyúttal annak kormányzati helytelenítésére enged következtetni egy századvégi ügy, amelyben a Belügyminisztérium megsemmisítette „H.” vármegye főszolgabírájának első- és a megye ezt jóváhagyó másodfokú határozatát a vadházasságban élő, kétgyermekes szatócs „L. Ferenc” és „S. Hája” „T.” községből való kiutasítása tárgyában, mivel: „pusztán azon körülmény [...], hogy S. Hájával vadházasságban él, ha nem is tekinthető erkölcsi alapon nyugvó életnek, önmagában véve nem képez törvényes okot és alapot a kitiltásra.”456 Ilyen értelmű választ kapott egy ismeretlen községi tisztviselő is, aki a helyi (ortodox vallású) lakosok szaporodó vadházasságai elleni fellépéshez kért volna hatósági támogatást: „A vadházasságok megszüntetésére karhatalmat, vagy épen pénzbüntetést, vagy elzárást alkalmazni nem lehet. Csak erkölcsi befolyással, rábeszélés, intelem által lehet és kell odahatni, hogy a vadházasságban élők vagy hagyják abba az együttélést vagy tegyék azt törvényessé. E tekintetben az egyházi és a világi elöljáróságnak egyképen igyekezni kell befolyásuk érvényesítésére.”457

A házasságtörés, amit a házas vadházasságok esetében elő lehetett volna venni, természetesen bűncselekménynek számított, ugyanakkor - mint már szó esett róla - a jogi szabályozás és a bírói gyakorlat kizárta annak lehetőségét, hogy az

456 A vadházasságok elleni állami fellépést sürgetve az 1820-as években kelt kancelláriai és helytartótanácsi rendeletekre hivatkozik: NAVRATILL Ede: A concubinatus. Religio 1859. október 29-i (34.) szám 275. p. Ternes megye alispánjának utasítására történt szolgabírói fellépésről tudósít: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1881. augusztus 7-i (32.) szám 1036. p. A toloncszabályzat (9389/1885. BM-rendelet) vonatkozó 2. §-a: MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA 1885. Budapest, 1886. 169-170. p. A belügyminisztériumi rendeletet közli: Belügyi Közlöny 1900. március 16-i (5.) szám 129-130. p.

457 Az olvasói kérdésre adott választ közli: Anyakönyvi Közlemények. A „ Magyar Közigazgatás ” melléklete 1901. július 7-i (14.) szám 2-3. p.

277