Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

vélt szexuális morál, sokkal inkább a nemzőképes nem-házas népesség nagyobb aránya, a házasságkötési életkor kitolódása tehető felelőssé a törvénytelen születések elterjedéséért. A vadházasságok természetesen a törvénytelen születéseknek csak egy bizonytalan - közelebbről meg nem határozható - hányadát adták (a fővárosi foglalkozási csoportok közül a legmagasabb az egyedülálló cselédek körében volt az illegitimitási ráta).454 Ugyanígy az aránycsökkenésből sem következtethetünk teljes bizonyossággal a vadházasságok visszaszorulására, mivel abban a termékenység általános csökkenése, a fogamzásgátlás elterjedése szintén szerepet játszhatott. Az óvatosság még inkább indokolt a házas vadházasságok tekintetében, amelyek egyrészt az összes házasságon kívüli együttélés kisebb hányadát tehették ki, másrészt arányukat jogi változók (a válás intézményéhez való hozzáférés) erősebben befolyásolták.

A vadházasságok bizonytalan nagyságrendjéhez képest jobban megragadható a probléma jogi-adminisztratív kezelése. A „konkubinátus” szankcionálása eredendően az egyházak fegyelmező jogkörébe esett, amit azok - a szexuális élet egyéb formáinak ellenőrzésével együtt - a 18. század végéig teljes kiterjedésben, a 19. században mindinkább az egyházközségek belső életének részeként, azután pedig lokálisan, helyenként egészen 20. század második feléig húzódóan gyakoroltak.455 A 19. században a magyarországi egyházaknak már nem volt nyilvános

454 Vö. LAKY, 1925: 154. p. A fővárosi 15-49 éves nők termékenységi mutatója egyre kevésbé különbözött a vidékiekéhez képest, csak a budapesti születések nagyobb arányát érintette az illégitimités: ÁJUS Ferenc-HENYE István: Orozva csinált kölkök. (A házasságon kívüli születések története Magyarországon 1880-1910.) Történeti Demográfiai Füzetek 10. (1992) 100-101. p. A törvénytelen születési hányadosok foglalkozási csoportok szerint: uo. 284- 301. p.

455 Bővebb szakirodalmaareformátus egyházfegyelmezésnek, az ún. eklézsiakövetés gyakorlatának van: ILLYÉS, 1941. Illyés Endre az 1780-1848 közötti időszakot az egyházfegyelem „hanyatlásának” mondja, az 1848—1900 közötti időszakot pedig „lassú elenyészésének” koraként jellemzi. Vö. uo. 141-174. p.; JÁVOR Katalin: Egy 19. századi presbiteri jegyzőkönyv tanulságai, in: Népi kultúra - népi társadalom. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának Évkönyve V-VI. Budapest, 1971.83-101. p.; BALÁZS KOVÁCS Sándor: A presbitérium szerepe a sárközi parasztság életében. Dunatáj 1994/2-3. 65-74. p. Az erdélyi reformátusság vonatkozásában: IMREH István: Ősök és erkölcsök Keresztúr-fiúszékben. In: Imreh István: Erdélyi hétköznapok. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Bukarest, 1979. 32-33. p.; SÁNDOR Attila: Egyházi fegyelmezés a sövényfalvi református gyülekezetben. In: Küllős Imola (szerk.): Vallási Néprajz 7. Gyülekezeti élet és vallási szokások a Küküllői Református Egyházmegyében. Budapest, 1995. 127-129., 134-136. p. Erdélyt illetően, ellentétben a Királyhágón inneni gyülekezetekkel, még az 1980-as évekből is hoz példát az egyházi fegyelmezés társadalmi hatására: BARABÁS László: Eklézsiakövetés a székely „protestáns szentfoldön”. Uo. 141-160. p.

276