Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
a válás kimondásáig nem volt szabad elköltözniük. A közös vízivárosi háztartást felszámolni készülő Holitsek József mérnöknek 1867-ben a Budai Városi Törvényszék megtiltotta a lakás kiürítését, mondván, hogy a folyamatban lévő szentszéki per befejeződéséig még köteles szállást adni feleségének, Doszkocsil Máriának.439 A közös háztartás színhelyéül szolgáló lakás felett akkor sem lehetett szabadon rendelkezni, ha az a feleség tulajdonát képezte: a válófélben lévő nő nem tehette ki férjét, amíg a bíróság el nem rendelte a különélést. A formális jog szerint egyébként is a férj volt az, aki pater familiasként meghatározta az együttélés helyét, s a nő a bírói különvetésig köteles volt ugyanott lakni, ahol hitvese.440 A bírói szigor, amely a körülmények mérlegelése nélkül sújtott le a jogi formaságok be nem tartásával különköltöző házastársakra, rövidesen tarthatatlanná vált. A jogi megítélés enyhülésének okai még tisztázásra szorulnak, de valószínű indítékként egyrészt a szociális probléma kiterjedése, másrészt a jogi kezelés ezzel összefüggő hatástalansága, valamint az elhagyott vagy elhagyó félként egyaránt hátrányos helyzetben kerülő feleségek jogi védelme jelölhető meg. A Budapesti Királyi Törvényszék az 1880-as évek közepétől már nemhogy tilalmazta volna az engedély nélküli különválást, de közvetve még ösztönözte is azzal, hogy az „engesztelhetetlen gyűlölet” bizonyításánál nyomós érvként fogadta el a felek huzamosabb különélését, ami persze nem volt más, mint az egykorú társadalmi realitások kényszerű tudomásulvétele. A budapesti válóperekben ekkortól kezdték el rendszeresen rögzíteni a válókereset beadását megelőző szeparációs időszak hosszát (12. diagram). Ezekből az adatokból kiderül, hogy még a válóperre menő, többségében középosztálybeli házasok sem viselkedtek úgy, ahogy azt a bíróságok két-három évtizede még számonkérték volna rajtuk. A pereskedők között 30-40% között mozgott azok aránya, akik legfeljebb egy évi különélés után fordultak a fővárosi törvényszékhez (és csak minden negyedik-ötödik pereskedő reagált „azonnal”, maximum féléves szeparáció után). További egyharmad volt azok aránya, akik néhány évig hezitáltak, és ehhez közelített azoké is, akik hu439 BFL IV.1122.a. Buda Város Visszaállított Törvényszéke. Polgári peres iratok 1867. III. 522. 440 Vö. SZTEHLO, 1890: 102. p. Erre vonatkozó olvasói kérdés: A Jog 1887. augusztus 21-i (34.) szám 285. p. Kúriai döntés: Jogtudományi Közlöny 1897. március 19-i (12.) szám melléklete 81-82. p. - A bíróság a feleség tartásdíj-követélését elutasíthatta, ha úgy találta, hogy a különválásra azért került sor, mert az nem követte férjét. Egy példa: BFL VII.2.C. 1876. I. 81. A polgári törvénykönyv századelős javaslata fenntartani igyekezett annak vélelmét, hogy a férjes nő lakhelye a férj lakása (kivéve, ha a különélésre törvényes oka volt, vagy ha a férjnek nem volt lakhelye): KOHNER Arthur: A férjes nő lakóhelye. Ügyvédek Lapja 1909. augusztus 21-i (34.) szám 3-4. p. 265
