Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

várható vissza.432 Habár az együttélés olyannyira a házastársi kötelességek részét képezte, hogy a 19. század első felében akár hatóságilag is kikényszeríthették a közös háztartás helyreállítását, a megélhetés nehézségei a szegény rétegekhez tartozó házasok esetében mindinkább felülírták a jogi fikciót. A szappanos József Áron a Bánságból még nőtlenként érkezett Budapestre munkát keresni, de már családos emberként fordult meg fejében a kivándorlás gondolata, és végül tovább is állt, s - hogy csak az ismert fontosabb állomásokat említsük - Craiovába, később pedig Újvidékre, Temesvárra, Désre vándorolt. Mások tőle eltérően házastársuk tudtával és beleegyezésével járták az országot, idénymunkát vagy olyan állandó foglalkozást keresve, amivel biztosítani tudják a maguk és családjuk eltartását. A 19. század második felében, az információáramlás felgyorsulásával egyre többen értesülhettek kedvezőbb kereseti lehetőségekről, ábrándozhattak könnyebb életről. A közlekedés, főként a vasúti közlekedés kiépülésével tömegek indulhattak útnak, rendszerint a gyorsan fejlődő nagyvárosokba, de akár megfordítva, vidékre is, vagy éppen hajóval a tengerentúlra. A mozgékony munkavállalók túlnyomó többsége ugyan fiatalokból, nőtlen férfiakból, és hajadon nőkből állt, de ha a sors úgy hozta, egyedülálló házastársak, zömmel férjek is felkerekedtek. Mindez nem csak a valamivel magasabb éhbért hajszoló munkásokat, napszámosokat érintette, hanem a középosztály nagyobb, alsó feléhez tartozó állami alkalmazottakat, akik például a hadsereg vagy a vasút alkalmazásában álltak, s akiket egyik állomáshelyről a másikra vezényelhettek, áthelyezhettek; avagy a különböző kereskedelmi cégek, gyárak, vállalatok képviseletében az országot járó utazókat, ügynököket is. A korábban már megismert Kalmár Géza birtokos, községi jegyző az 1870-es években nem házi perpatvarok miatt hagyta ott feleségét és leányát Aradon, hanem tartalékaiból kifogyva, s a helyi úri társaságban ellehetetlenülve (egy időre vizsgálati fogságba került) a fővárosban volt kénytelen alkalmazás után nézni. Evekig hitegette hozzátartozóit, és talán önmagát is, miközben a válóper megindításáig több mint egy évtizeden keresztül de facto különválva éltek egymástól. A férfi esete jól mutatja, mennyire törékeny volt a korabeli, szegénynek korántsem mondható családok egzisztenciális biztonsága is.

Visszakanyarodva a házastársi elhagyás gyakoriságához: nemrégiben egy amerikai gazdaságtörténész, Tomas Cvrcek - a maga nemében egyedülálló - kísérletet tett az Egyesült Államokban 1860-1948 között létesült, tönkrement házasságok, az önkényesen elvált vagy eltávozott házasok arányának felmérésére. A cenzusokban feltüntetett házasok számából és a házasság időtartamából kiin-432 NAGY Sándor: „Elváltak” és „válások”. Családi állapot és jogintézmény a 19. század második felében Budapest (Pest-Buda) példáján. Korall 30. (2007) 142-157. p.

261