Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

az ismert hat év (1903-1906, 1908, 1912) során csupán 8 alkalommal került sor házasságtörés bírói megállapítására. Ez azért történhetett így, mert a királyi törvényszékek az efféle eseteket, a felsőbíróságok útmutatásának megfelelően, ha a házasságtörés nem közvetlenül vezetett a meghasonláshoz (a nemi hűség megszegésére már a különélés idején került sor), az „erkölcstelen életmód megátalkodott folytatásának” bontóoka (80. §. c.) mögé rejtették. Később azonban sajátos módon ez utóbbi motívum is kikopott a gyakorlatból. A századelőn az erkölcstelen életmód a legtöbbször már - ahogy azt a Lienhard-ügyben láttuk - a házastársi kötelességsértéssel kombinálva fordult elő.403 A válóokok házassági törvényben lefektetett, kifinomult szisztémáját így csupaszította le a joggyakorlat: a világháború előtti években jóformán csak a konszenzusos perekben alkalmazott „szándékos és jogos ok nélküli elhagyás” és a kontradiktorikus eljárásoknál használt „házastársi kötelességek szándékos és súlyos megsértésének” kettőse maradt a porondon (vö. a 9. és 10. diagrammal). Miért ez az erősödő tartózkodás? - kérdezhetnénk. Nos, a dolog talán azzal magyarázható, hogy a szexuális vágyak házasságon kívüli kiélése a 20. század elején mindinkább magánüggyé vált, ami egyébként más, a házasságtörést sokkal komolyabban vevő nyugat-európai jogrendszerekben is hasonlóképpen alakult.404

403 Az országos válási statisztikák szerint a századforduló táján nagyjából minden tizedik válást „erkölcstelen életmód megátalkodott folytatása” miatt mondtak ki, az 1900-tól kezdődő aránycsökkenés következtében azonban 1914-ben már csak minden századik bontó ítélet hivatkozott erre a válóokra. Ennek házastársi kötelességsértéssel való összevonása 1907-től kezdve haladta meg az önálló alkalmazás arányát, de ez a megoldás is egyre ritkábban fordult elő (az 1898-as 9%-ról 1914-ig 2%-ra csökkent). Budapesten az erkölcstelen életmód motívuma egymagában kisebb hányadban képezett bontóokot, mint országosan (az 1903-ban mért 7%-ról 1912-ig nullára csökkent), valószínűleg azért, mert a „kötelességsértéssel” együtt nagyobb népszerűségnek örvendett. A házasságtörés helyett „erkölcstelen életmódot” alkalmazó joggyakorlat korabeli kritikája: TÓTH Gáspár: A házasságtörés mint bontó ok és a házasságtörésből származott gyermek családi állása és eltartása. Jogtudományi Közlöny 1896. július 31 -i (31.) szám 243-244. p., 1896. augusztus 7-i (32.) szám 252-253. p.; JACOBI Béla: A házassági anyagi jog judikaturájából. Jogtudományi Közlöny 1904. május 13-i (20.) szám 165-66. p.

404 A házasságtörés francia „kultúrájáról”: MAINARDI, Patricia: Husbands, Wives, and Lovers. Marriage and Its Discontents in Nineteenth-Century France. New Haven-London, 2003. Franciaországban, ahol pedig a házasságtörés miatt indított perek száma 1871-1891 között megnégyszereződött, csökkenő büntetési tételeket, növekvő tolarenciát konstatál: SOHN, Anne- Marie: The Golden Age of Male-Adultery : The Third Republic. Journal of Social History 1995 Spring 480-483. p. - A házasságtörés enyhébb büntetésének folyamata Kiskunhalason a 18-19. század fordulója körül megfigyelhető: MELEGH Attila: Házasságtörés Halason a 17-18. században. In: Történeti Demográfiai Évkönyv. Budapest, 2000. 275-277., 284-285. p.

239