Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
által megkívánt gyakorlat szerint a felek, illetve rendszerint az alperes lakhelye szerint illetékes lelkésznek kellett elvégeznie, három különböző alkalommal, az egyes alkalmak között legalább egy heti különbséggel. O volt ugyanis a „megtámadott” fél, s ezért joga volt saját lelkésze közreműködését igénybe venni. Ha az utóbbi erre nem hajlott, vagy akadályoztatva volt, akkor a felperes lelkipásztora is eljárhatott. A békéltetésen a válókereset beadására készülő félnek minden alkalommal meg kellett jelennie, a házastárs szándékos távolmaradása viszont - leszámítva a közös megegyezéssel válni akaró zsidó párokat - nem jelentett akadályt a válópernek szabad folyást engedő bizonyítvány kiállítása előtt.377 A plébános, a pópa, a lelkész, illetve a rabbi egyebekben teljesen szabad kezet kapott: a világi bíróságok csupán a békéltetés avagy a kiadott bizonyítvány alakját kifogásolhatták, tartalmi kérdésekbe nem ereszkedhettek.378 A lelkészi békéltetés válóperen kívül zajlott, ezért is nehéz nyomon követni, miként zajlottak az egyes próbák, milyen hatékonysággal térítették jobb belátásra a viszálykodó férjeket és feleségeket, illetve milyen mértékben rettenthetettek vissza másokat a hasonló lépéstől. Budapesten a békéltetési bizonyítványok túlnyomó többsége a pertestek megselejtezése folytán megsemmisült, s a szórványosan fennmaradt okmányokból, valamint az ítéleti említésekből nehéz erről átfogó képet alkotni. Vidéken a bizonyítványt adó lelkészek az anyakönyvekbe, vagy külön jegyzőkönyvekbe írták be a gyülekezet erkölcsi viszonyaira fényt vető, illetve az állami és a felettes egyházi hatóságok által számonkérhető kísérletek eredményét.379 A fővárosban egyetlen ilyen forrásról tudunk, a Deák téri magyar evangélikus gyülekezet lelkészeinek (Székács József, Győry Vilmos, Horváth Sándor) jegyzőkönyvéről, amelyben az 1856-1895 között végzett békéltetéseket rögzítették. Ebben azonban csupán azok a békepróbák találhatók, amelyek nyomán kiadták a hivatalos bizonyítványt, vagyis amelyek sikertelenül végződtek. Ezt onnan tudjuk, hogy a sikeresnek tűnő, de később kudarcba forduló békéltetések utólag lettek jegyzőkönyvezve. Jó példa erre az utolsó párok között békéltetett református Piskóty Károly és evangélikus felesége, Krankus Mária 377 SZTEHLO, 1890: 162-164. 378 A felsőbíróságok az 1870-es évek végétől számos bontó ítéletet oldottak fel a lelkészi békéltetés szabálytalanságára hivatkozva: BFL VII.2.C. 1878. V. 41., 1878. V. 48., 1879. V. 69., 1879. V. 72., 1879. V. 106., 1880. V. 81., 1881. V. 37., 1881. V. 109., 1881. V. 122., 1882. V. 56., 1882. V. 74., 1882. V. 90., 1882. V. 92., 1884. V. 17. A lelkészi békéltetést a normák szintjén tárgyalja: SZTEHLO, 1890: 162-164. 379 Bence Áron rövid elemzése a nagyrévi református lelkész békéltetési naplója kapcsán: MÁTAY, 2016: 294-296., 303. p. 216
