Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
esete, akiket Horváth Sándor lelkész először 1895. április 19-én, majd másodszor 28-án fogadott. Mivel a nő mindkét alkalommal megígérte, hogy „ezután hű és engedelmes neje lesz férjének”, s a férfi ezek után még hajlandónak mutatkozott a házasélet megújítására, Horváth tiszteletes azzal bocsájtotta el a feleket, hogy ha még egyáltalán szükség lesz rá, a harmadik békéltetést szeptemberben tartsák meg. Ezek a történések azonban nem lettek írásban rögzítve, csak miután a meghasonlott házaspár szeptember 8-án visszatért, s immár hajthatatlannak mutatkozott, jegyzőkönyvezte három nappal később a lelkipásztor a korábbi fejleményeket, illetve a bizonyítvány kiadását. A szóban forgó lelkészi jegyzőkönyvbe iktatott utólagos beszámolók egyébiránt meglehetősen formálisak, vázlatosak: feltüntetik a békéltetési kísérletek időpontját, a felek meg- vagy meg nem jelenését, a gyűlölet fennforgását, röviden annak okát, továbbá a békülésre való esetleges hajlandóságot, illetve a válás óhajtásának vagy ellenzésének tényét. Némelyik bejegyzésből azonban kiérezhető, hogy magán a békítésen - főként, ha a felek együttesen, illetve nem közös megegyezéssel járultak a lelkész színe elé - korántsem lehetett könnyen átesni. Egy 1874-ben megidézett feleség, Tóth Györgyné Vargyas Borbála azzal mentette ki magát a lelkésznél, hogy „ő sohasem jelenhet meg férjével együtt nálam, mert ez őt meg akarja gyilkolni, s ezt ő a kapitányság előtt is kijelentette, s a kapitány tanácsolta az asszonynak, hogy a gyilkolás megelőzése végett ne éljenek együtt, s így lett, hogy a férj hagyta el az asszonyt, kit számtalanszor megvert.” A békéltetés kikerülésére a férjek is könnyen találhattak maguknak ürügyet, amint arról Lipp Béla miniszteri tisztviselő 1875-ben jegyzőkönyvbe vett levelének sorai tanúskodnak: „oly nővel, ki őt m[eg]csalta, tőle elszökött, erkölcstelen életű - ily nővel a találkozást férfias büszkeségével összeegyeztethetőnek nem tartja, ennélfogva nem is jelenhetik meg”. Az egyik evangélikus férj, Ihász György 1894-ben olyan hevesen ellenezte református neje, Andrássy Anna Lídia válási szándékát, hogy a végső, harmadik békéltetés alatt „két kívül várakozó egyént beszólítván, előttük mint tanúk előtt kijelentette, hogy az ág[ostai] evangélikus] egyház kötelékéből kilép, s katolikussá lesz.” Az evangélikus tiszteletes erre, nem lévén illetékes katolikus felet reformátussal békéltetni, kénytelen volt félbeszakítani az eljárást.380 A gyűlölt hitvessel való találkozás keserűsége mellett, a különvált, tá380 EOL Pesti (Deák téri) Egyházközség iratai. „Lelkészi Jegyző-Könyv” (153. Székács József lelkészi jegyzőkönyve) 129-138., 400-523. p. Sikeres békéltetés csak kivételesen, 1867-ben, 1869-ben, 1876-ban és 1884-ben lett jegyzőkönyvezve: uo. 133-134., 137., 407., 434. p. A Piskóty c. Krankus ügy: uo. 523. p. Tóth c. Vargyas: uo. 405. p. A fizikai erőszaktól való félelem nem mindig volt alaptalan. Schnitzer Anna Csillag Ignác pénzügyőri fővigyázó elleni 217
