Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
utal, hogy a szeparáció egyházi aktus maradt (1895 után vélhetően ebben a formában is visszaszorult),375 s azok a katolikus férjek és feleségek, akik házas viszályukkal állami bíróságokhoz fordultak, már nem érték be átmeneti megoldással. Mivel a házassági törvény a válni szándékozó felek számára nem ígért könnyű eljárást, illetőleg mert nehezen hihető, hogy a kötelék felbontása iránti társadalmi igény a katolikus házasok körében egyik napról a másikra nőtt volna meg, felvetődik a kérdés, hogy miért nem örvendett a válás hasonló népszerűségnek már 1868, illetőleg milyen jogi-procedurális változások tették azt vonzóvá 1895 után. A polgári házasság és válás bevezetése után a bíróságok a feleket vallási cselekmények teljesítésére többé nem utasíthatták. Korábban két efféle aktus létezett, ami peren kívül zajlott, de az érintett házasok számára a válóper lényeges, illetőleg - a pereskedésre készülő fél vallásától függően - elhagyhatatlan kellékét képezte: az egyik (katolikus) felekezetről a másikra (protestánsra) való áttérés, valamint a lelkészi békéltetés. A vallásváltoztatás vonatkozásában természetesen nem állt fenn jogi kényszer, de azoknak a katolikus házasoknak, akik ki akartak szabadulni a házassági kötelék fogságából, mindenképpen át kellett esniük azon. A háromszori lelkészi békéltetés, hacsak a beperelt hitves nem tűnt el nyomtalanul, a válóper megindításának elengedhetetlen feltétele volt, bármilyen valláson volt is a házaspár. Ahhoz tehát, hogy megértsük, milyen változást hozott a házassági törvény, hogyan ösztönözhette válóper kezdeményezésére a feleket, nem árt megvizsgálni, miféle nehézségeket támasztott korábban e két vallási cselekmény, illetve milyen könnyítést hozott e tekintetben a házassági törvény. A lelkészi békepróba, amelyet a házassági pátens, az osztrák polgári törvénykönyv, s annak nyomán az udvari kancellária 1863-as rendelete egyaránt előírt, természetesen már a 18. század végén sem számított újdonságnak. A házasságok feletti egyházi felügyeletből, illetve a lelkészeknek híveikkel való szorosabb, mindennapos kapcsolatából fakadóan a családi-rokoni körön túllépő házas viszályok első, úgyszólván természetes instanciája a lakóhely szerint illetékes lelkész volt, s az állami szabályozás csupán e tényt vette tudomásul, és építette be a konfliktuskezelés rendszerébe.376 A békéltetést a 19. század folyamán kialakuló, a bíróságok 375 Tamási Anna Éva veszprémi szentszéki iratanyagban végzett kutatásai azt mutatják, hogy 1895 után visszaesett az elválasztást célzó perek, illetve később jelentősen megnőtt az érvénytelenítési keresetek száma: TAMÁSI, 2017: 112-113. p. A válás Franciaországi bevezetése kapcsán ugyancsak az ágytól-asztaltól való elválasztások visszaszorulását láthatjuk: SCHNAPPER, Bemard: La Séparation de corps de 1837 a 1914. Essai de sociologie juridique. Revue historique 1978/2. 456. p. 376 Illyés Endre mindamellett azt is hangsúlyozza, hogy a pátens békéltetést illető rendelkezése megszilárdította az egyház fegyelmező jogkörét: ILLYÉS, 1941: 156. p. 215
