Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

ez volt az az időszak, amikor a házassági jog átfogó reformjának kérdése a kiegyezés után először, az e téren sorozatosan felmerülő problémák (polgári, illetve zsidó-keresztény vegyes házasság, zsidó rituális válások, válási célú vallásváltoztatások, migrációs válások) nyomán megint előtérbe került. A felsőbíróságok nemcsak a válóperes eljárás szorosan vett szabályozásába ereszkedtek, hanem olyan, már az ország jogát érintő kérdésben is állást foglaltak, mint például az erdélyi unitárius bíróság magyarországi illetékessége.331

Bár nincs rá bizonyíték, hogy az ítélőtáblái és a kúriai bírák kifejezetten a növekvő számban válni akaró házasok kedvét akarták volna elvenni a pereskedéstől, kétségtelen, hogy a sorozatosan visszavetett válóperek, az egymásnak ellentmondó ítéletek ezt eredményezték, amennyiben évekig tartó zavart, jogbizonytalanságot idéztek elő. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a felsőbíróságok részéről nem egyszerűen rosszindulatú kellemetlenkedésről, hanem a szabályok betartásának, különösképpen pedig a válóper érdemét érintő procedurális mozzanatok, mindenekelőtt a bizonyítási eljárás lefolytatásának szigorúbb megköveteléséről volt szó. „A válóperekben évek hosszú során át” - írja le saját tapasztalatait Hlatky az 1870-es évek gyakorlatával kapcsolatban - „a felsőbíróságok a legszabadelvübb álláspontot foglalták el, mondhatni, nem fordult elő eset, hogy a végelválást és új házasságra léphetést ki nem mondták volna. Felperes megindította keresetét, egyszerűen állította, hogy házastársát gyűlöli, még elő sem sorolta, hogy gyűlölete honnan keletkezik, annál kevésbé bizonyította, s a bíróságok soha nem követelték, hogy a gyűlölet indoka csak valószínűvé is tétessék, annál kevésbé kívánták, hogy a gyűlölet indokai bizonyíttassanak. [...] Nem egy esetet lehet igazolni, midőn a válni nem akaró fél kétségbeesetten küzdött a házasság további fenntartása mellett, úgy saját, mint gyermekei érdekében. Hasztalan volt minden, a bíróságok egybehangzólag kimondották, hogy a helvét hitvallású feleknél a házasság felbontandó, helyesebben a végelválás kimondandó akkor is, ha a gyűlölség nem kölcsönös, hanem egyoldalú. Ezen elvek aztán oly kiterjedésben alkalmaztattak, hogy elegendő volt e szó kimondása: »gyűlölöm« s a végelválás és új házasságra léphetés kimondása egész bizonyos volt. Tudta ezt mindenki, tudta a szegényebb néposztály is, s a válóperek száma óriásira emelkedett, elannyira, hogy példfául] a n[agy]váradi kir[ályi] törvényszék előtt minden szombaton 8-10 békéltetés tör52., 1882. V. 56., 1882. V. 90. Gyerektartás tisztázatlansága: BFL VII.2.C. 1882. V. 29., 1882. V.

32., 1882. V. 134. Vagyoni egyezség újbóli megkísérlése: BFL VII.2.C. 1882. V. 81.

331 Vö. NAGY Sándor: Adalék az unitárius egyházi bíráskodás történetéhez 1869-1895. A Nagy György contra Beniczky Emilia házassági bontóper tanulságai. Jogtörténeti Szemle 2005/4. 10-15.p.

189