Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

Bevezetés

szeretnénk - a budapesti pereskedők számottevő része vidékről származott, ott született, nőtt fel, esetleg házasodott meg. Ugyanők bevándorlóként, kiszakadva a rurális környezetből természetesen a házas viselkedés tekintetében is gyorsan alkalmazkodhattak a nagyvárosi viszonyokhoz, példájuk mégis egyszerre jelezhette és vetíthette előre a tradicionális jogi szokásrend lassú felbomlását. Ami a vizsgálat lehetőségeit behatároló forrásokat illeti, kutatásaink során kénytelenek voltunk szembesülni a 19. századi jogszolgáltatási iratok mostoha sorsával. A fővárosi bíróságok, mindenekelőtt a házassági pereket tárgyaló Bu­dapesti Királyi Törvényszék, valamint a nőtartási perekben, és a házas konflik­tusokhoz kapcsolódó egyéb perpatvarokban eljáró járásbíróságok iratai jórészt megsemmisültek, részint pedig töredékesen vagy részselejtezve őrződtek meg. Noha a törvényszéki válóperek vonatkozásában szerencsés körülménynek tekint­hető az, hogy a peres akták többségének nyoma maradt, ugyanakkor az ítéleteken kívül - kevés kivétellel - szinte valamennyi periratot kiselejteztek (csak az 1872- ig működő pest-budai városi törvényszékek iratanyaga maradt meg sértetlenül 2006. 196-216. p. Gyakoribb egy-egy kistérség, vagy egyházigazgatási egység válásainak vizsgálata: KISS Réka: Matrimoniális causák a ktiküllői református egyházmegye jegyzőköny­veiben. Házasság, válás egy 17. századi erdélyi egyházmegyében. In: Kosa László (szerk.): Fiatal egyháztörténészek kollokviuma (1998. november 3.). Tanulmányok. Budapest, 1999. 41-57. p.; BARTA, Tünde: Divorce in the reformed church: the case of the Szék district in the 17th century. Central Europian University, Budapest College, thesis. Budapest, 2004.; BALÁZS KOVÁCS Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban. In: A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. Szekszárd, 2005. 259-296. p.; KOLUMBÁN Zsuzsanna: A házasságok felbontásának joga és az erdélyi református egyház a 19. században. In: Mezey Barna-Nagy Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz - jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből. Budapest, 2009. 447-465. p.; BART­­HA Júlia: Pogányi kegyetlenséggel - egy 18. századi válóper anatómiája. Zounuk: a Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. Szolnok, 2008. 23-36. p.; MÁRTON Tünde Mária: Az egyház normáin túl: el nem fogadott válóokok a széki egyházmegye parciális zsinatainak jegyzőköny­vében. Certamen 2013/1. 280-288. p. Említésre érdemes még néhány, egy-egy korai válópert bemutató tanulmány: NÉMETH László Sándor: A házi szövetség felbontása, avagy Pálóczi Horváth Ádám házassági bontóperének rövid summázata. Holmi 1996/6. 748-754. p.; HUDI József: Egy pápai válóper a 18. századból. In: Nagy Beáta-S. Sárdi Margit: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Debrecen, 1997. 164-169. p.; KASZA Georgina: „Mitsoda élet az illyen!” Péter Krisztina contra Szőke László. Egy reformkori váló­per története. Acta Papensia 2004/1-2. 15-37. p.; VÖLGYESI Orsolya: Kuthy Lajos válópere. In: Fórizs Gergely (szerk.): Aranyozás. Tanulmányok Korompay H. János hatvanadik szüle­tésnapjára. Budapest, 2009. 71-80. p. Egy sajátos „foglalkozási” csoport válópereit tárgyalja: ZAKAR Péter: Katonai perek Mária Terézia korában. Aetas 2006/2-3. 69-92. p. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom