Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

A keresztény társadalom, illetve a zsidó közösségek felfogása és gyakorlata között az emancipációt megelőzően húzódó kulturális szakadékot jól érzékelteti a lipcsei városbírónak, Johann Tobias Richtemek a németországi zsidók házassági jogáról írott, 1779-ben napvilágot látott értekezése. Ebben a szerző hosszasan fejtegeti, miért tanácsos egyáltalán érvényesnek tartani a zsidó frigyeket. Miután teológiai érvekhez nem tud folyamodni, praktikus szempontokat ajánl olvasói figyelmébe: „ha tudniillik nem ismernék el a zsidóknál is a szülők és gyermekek kölcsönös jogait, a gyermekek nevelésének és táplálásának kikényszeríthetőségét, és más efféléket, akkor az egész népség vadállatokhoz hasonlóan kóborolna, másokat megkárosítana, és a közbiztonságot felettébb veszélyeztetné.” Jellemző továbbá, hogy Richter munkája java részében nem is a zsidó vallástörvénnyel, sokkal inkább a zsidó-keresztény házasságjogi érintkezések kétségtelenül neuralgikus, de az előfordulás ritkaságát tekintve ekkor még csekély jelentőségű mozzanatával, a zsidó házasok kikeresztelkedésével, s a kikeresztelkedettek házasságkötéseivel foglalkozik.224 A szász városbírót láthatóan nem érdekelte, hogyan kezelik maguk között a házassági ügyeket az autonóm zsidó hitközségek; a tárgy annyiban keltette fel figyelmét, amennyiben azt valamilyen módon a világi politikai-rendészeti érdekekhez és a keresztény házasságokhoz lehetett kötni.

Ehhez képest, Richter értekezésének megjelenése után alig másfél évtizeddel, lassú, de gyökeres változások kezdődtek. A francia nemzetgyűlés 1791-ben törvényt alkotott a zsidók polgári egyenjogúsításáról, amelynek nyomán a válás 1792-es bevezetése Franciaország zsidó vallású állampolgárait szintén - legalábbis elvileg — kötelezte. Ezt a zsidó hitközségek küldöttei 1807-ben maguk is megerősítették: a Napóleon által összehívott zsidó nagytanács (Grand Sanhedrin), az állami jog elsőségét elismerve, határozatot hozott a polgári házassági jog és válás elfogadásáról.225 Poroszországban csak a polgári törvénykönyv kiadása (1794) után két évtizeddel sikerült egyértelművé tenni, hogy a zsidó válólevél átadásának évezredes gyakorlata nem lehet kelléke a polgári válásnak, amit az

Trieste. Jewish Social Studies 2007/2. 65-92. p. Az oroszországi zsidóság példáján keresztül az egész problémakör kitűnő összefoglalását adja: FREEZE, 2002.

224 RICF1TER, Johann Tobias: Abhandlung von dem Rechte der Jüdischen Ehen in Teutschland. Leipzig, 1779. 19. p., ill. 35-62. p.

225 ATLAN, Gábriellé: Les Juifs et le divorce. Droit, histoire et sociologie du divorce religieux. Bem- Berlin-Bruxelles-Frankfurt am Main-New York-Oxford-Wien, 2002. 103-110. p.; A kételkedés azért indokolt, mert a jelek szerint a válási törvény meghozatalától függetlenül folytatódott a rituális válások gyakorlata: BERKOVITZ, Jay R.: The Napoleonic Sanhedrin Halakhic Foundations and Rabbinical Legacy. CCAR Journal: A Reform Jewish Quarterly 2007/1. 15. p.; BLOM, 2014: 53-54. p.

135