Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
I. Bevezető - 2. Magyarországi elitkutatások a II. világháborút követően, a helyi hatalmi elit meghatározása
az intelligencia létrejöttét jósolták meg. Ez az intelligencia nem a politikai hatalom alapján létrejött elithez tartozott volna, hanem a gazdasági újratermelés rendszerén alapuló osztály lett volna, amely kikényszerítette volna a szaktudás felértékelését. A pártnómenklatúrának28 végül — a , jóslat” szerint - össze kellett volna fonódnia az értelmiséggel.29 A „káderelitről” szóló túláltalánosított, túlrajzolt, empirikus alapokat nélkülöző hipotézisét Szelényi 1987-ben, majd 1990-ben felülbírálta.30 A pártelit és a pártbürokrácia empirikus kutatására csak a rendszerváltás hajnalán, illetve közvetlenül a rendszerváltás után nyílott lehetőség. Mindenekelőtt Horváth Ágnes és Szakolczai Árpád könyvére kell felhívnom a figyelmet. A szerzők vizsgálata Budapest valamennyi kerületi szintű politikai munkatársára kiterjedt. A megkeresés teljes körű volt, a visszaküldött kérdőívek száma körülbelül az összes kétharmada, 202 darab volt. Vizsgálatuk tárgya a hatalom működése és a politikai munkatársak rekrutációja volt, és bevallottan nem a nagy politikai töréseket, eseményeket, hanem a mindennapi rutinszerű eseményeket vizsgálták.31 Egy évvel a fenti mű kiadása után Nyíró András szerkesztésében jelent meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (!) a pártállami nómenklatúráról egy rövid, de annál velősebb mű.32 A kötet három tanulmányt jegyez. Szakadát István a „bámul, mint boíjú az új kapura” szólásra felfűzve és meglepő őszinteséggel vall arról, mit élt meg a rendszerváltáskor: „ bámul, mint szociológus a kelet-európai rendszerek bukásakor. [...] Itt állunk és nem értjük az egészet. Megtörtént az, amiről nem hittük, hogy megtörténhet. Eltűnt a rendszer. Eltűnt egy rendszer, amit igazából 28 A nómenklatúra kifejezés az 1960-1970-es években a nyugati szovjetológiai irodalomban terjedt el. Lásd lejjebb még Voslensky, 1980. Magyarországon nem használták sem a pártzsargonban, sem a politológiai irodalomban. Bihari, 2005. 278. p. 29 Szelényi, 1982. 18-32. p. Majtényi György szerint nem igazolható a régi és az új értelmiség éles szembenállása. Nem igazolható, hogy az „ értelmiség tartotta kezében a hatalmat, mely a legszűkebb pártvezetés kezében összpontosult, és bár fennmaradása érdekében számos kompromisszumot kötött, a hatalomgyakorlás szempontjából azonban nem különbözött a Rákosi- rendszertől. ” Hasonlóan fogalmazott Kemény István is: „A vezetés monopolizálta a csúcspozíciókat, és még az értelmiség elitjének sem engedte, hogy részt vegyen országos döntésekben. ’’ Majtényi, 2005. 65-79. p.; Kemény, 1992. 204. p. A szakértelmiség beáramlása a hatalmi pozíciókba végül nem az értelmiség és a pártelit közeledését, hanem a szembenállást, végső soron a rendszer felbomlását, a pártállam felszámolását jelentette. Gazsó, 1990. 3-12. p.; Gazsó, 1993. 16-26. p. 30 Szelényi, 1990b. 63-94. p. 31 Horváth-Szakolczai, 1989. 32 Nyíró, 1990. 18
