Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
IV. Nők a budapesti hatalmi elitben
Huszonhárom nő származására van adatom: huszonketten munkás, illetve egyikük parasztszülőktől származott, utóbbi pozícióba lépésekor munkás végzettségű volt. Az eredeti szakmájukat megszerezve tizenhármán, így az összes női vezető 43%-a diplomás lett, de az igazolhatóan munkás származásúak közül is hét diplomás lett. Esetükben az intergenerációs mobilitás 43% volt, amely jóval magasabb arány az elit férfi tagjaihoz képest. Ezt az arányt pozícióba lépésükig megtartották, tehát az intragenerációs mobilitásuk 0 volt. A teljes férfi elitre mért nemzedékek közti mobilitás az első végzettségig alacsonyabb, mindössze 31%-os volt, azonban az eredeti szakképesítés és a belépés közötti mobilitás további 25% volt. Ebből két következtetést vonhatunk le: a férfiak a pozícióba kerülésükig mobilabbak voltak, mint a nők, másrészt a női funkcionáriusok az eredeti szakképesítés után már nem voltak mobilak. Ha viszont a mobilitásvizsgálatot mellőzve pusztán a férfiak eredeti szakképesítésig diplomássá vált arányát tekintjük, a maguk alig 26%-ával bőven alattuk maradnak, viszont a férfiak a pozícióba lépéskor már 53%-ban rendelkeztek diplomával. A diplomás nők közül a legtöbbje, kilenc fő tanár volt, mellettük volt még két-két közgazdász, jogász és vegyészmérnök is. Tizenheten származtak Budapestről, tizenhármán vidékről, 1956 és 1989 között egyenlően szórtan, a vidékiek is az ország különböző területéről érkeztek a fővárosi hatalmi elitbe. Mindannyiuknak volt korábban budapesti munkahelyük, huszonkilencen közvetlenül pozícióba lépésük előtt is Budapesten dolgoztak. Öten soha sem, tízen a pozícióba lépés előtt nem a budapesti pártbizottság hatáskörében dolgoztak - tehát a nők harmada „kívülről” került a fővárosi hatalmi elitbe. 87%-uk viszont közvetlenül a politika világából, 73%-uk pártvonalról, 10%-uk valamely tömegszervezettől érkezett, és egyikük korábban miniszterhelyettes volt. Vállalati vezérigazgató, illetve igazgató három volt közülük a belépés előtt, és egyikük - ahogy korábban említettem - a KSH elnökhelyettese volt. 27%-uknál nem értelmezhető, hogy a belépéskor vertikálisan vagy horizontálisan voltak-e mobilak. A vertikális mobilitás tekintetében az értelmezhető huszonkét pozícióváltás 86%-a a helyi elitbe történő felfelé lépést jelentett, és ketten horizontálisan voltak mobilak. A lefelé irányuló mobilitást illetően ismét Nagy Máriát kell említenem, aki korábbi funkciójában 1955-1956-ban titkár és a Budapesti Végrehajtó Bizottság tagja volt. A nők átlagosan a hetedik pozícióban léptek be a budapesti hatalmi elitbe, a legtöbben, tizen a hatodikban, az átlagot a hetedik-kilencedik pozícióban belépő három-három fő növeli. Kutatásaim szerint az MKKE első titkára ugyanezen az egyetemen volt politikai munkatárs korábban is, Deák Lívia, a VII. kerület 240
