Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Társadalmi profil
fejlemények, valamint már meglévő foglalkozási karakterek átalakulása volt jellemző. A fixált értelmiségi pozíciók továbbvitelére példa a Ballagiak, az ügyvéd Bambergerek és Bottlikok, az orvos Bókayak, a patikus Jármayak és Törökök, valamint egyéb vonatkozásban a Szentkirályiak, Toldyak példája. Ballagi Aladár egyetemi tanár mondhatni egyenes ágon folytatta apjának, az áttért evangélikus teológus Mórnak a szellemi mellett várospolitikusi hagyatékát is (Mór 1861-1888; Aladár 1897-1909). Hozzá hasonlóan az ügyvédek esetében Bamberger István (1909-1912) is követte rokona, Béla szerepkörét (1894-1903), akárcsak Bottlik Mihály ( 1873-1876) Lajosét (1848,1876). A szakmai presztízs várospolitikai színtéren való fenntartásának szándéka érződik a még nem virilista belvárosi patikus Jármay Gusztávot (1867-1888) követő, már virilista és doktorátussal is rendelkező Gyula fia ( 1891-1906) esetében; hasonlatosan a náluk j óval híresebb Török patikusdinasztia tagjaihoz (József 1861-1897; Sándor 1894-1912). Az autonomista tradíciókat őrző, s azokat a modem nemzeti célok érdekében felhasználni kész patinás pesti értelmiségi pozíció továbbépítését jelentette Szentkirályi Albert (neves homeopata orvos) és Mór - rövid ideig pesti főpolgármester - ’73 előtti és utáni részvétele a fővárosi községpolitikában. Számos, mind korábbi képviselőtestületi, mind iparos-kereskedői pozícióját megtartani képes egykori pesti mester, tőkés és vállalkozó ideáltipikus figurájával találkozhatunk a közgyűlési jegyzékeket böngészve. Mint említettük, a pesti képviselőtestületben már 1867-ben is voltak nagystílű vállalkozók, akik azután mintát is adtak a később csatlakozóknak. Egyik legpatinásabb, a város által felállított polgári arcképcsarnokba is bekerült mintaadó képviselőjük az 1843-tól 1879-ig közgyűlési tag Staffenberger István bőmagykereskedő és bérháztulajdonos volt, valamint annak számos, rokonipart űző családtagja (József kelmefestő 1847; Alajos háztulajdonos 1848; Ignác tabáni tímár 1848). Staffenberger a lelkesen asszimilálódó pesti német polgár alakja volt; ő kezdeményezte 1860-ban a magyar nyelv ismételt, s immáron végleges hivatalossá tételét. Szintén ősi várospolitikai hagyományra utalt a befolyását az egész korszakon át fenntartott Beliczay család tagjainak részvétele a helyi közéletben (Mátyás csizmadia 1843-1848, Imre gyertyagyáros 1848-1867, Bélamézeskalácsos 1879-1912). Náluk kisebb tekintéllyel, de nagyobb vagyonnal, főleg bérházvagyonnal bírtak a szobi eredetű Luczenbacher fanagykereskedő család tagjai (később Erdyre magya160
