Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Közérdek, magánterület: városrendezési célszempontok, eszközrendszer és konfliktusok
ezen közcélok biztosításának ideje, hiszen, amint az illetékes alpolgármester megjegyezte: „ a korábbi patriarchális állapotok megszűntek, a telkek gondoztatnak év- röl-évre számos új nyaraló építtetik, a telkek elkeríttetnek és a budai hegyekben fekvő telkeken keresztül való szabad kalandozás lehetetlenné vált... ”595 Az érintett terület, az Isten-hegy, Orbán-hegy, Virányos óriástelkeinek tulajdonosai közül többen borsos áron tettek ajánlatokat,596 míg hét másik tulajdonos - akik közül négyen közgyűlési tagok is voltak ( ! )—saj át érdekei védelmében nyíltan a főváros telekvásárlása ellen foglalt állást. A négy közgyűlési tag közül aj avaslatot elvető határozathozatalkor csupán egyikük — Uhl Sándor bankigazgató — volt jelen a közgyűlésben, ám az ő álláspontja is elég volt a kérdés eldöntéséhez. Uhlék beadványa álnaív gátlástalansággal azonosította saját magánérdekeiket a köz érdekével, s egy kifej ezetten antidemokratikus beállítódás j egyében tiltakozott az ellen, hogy az Istenhegyen,, ...a nyaralók közepére valami zajos —akörüllakó családok nyugalmát háborító, sőt sokszor a jó erkölccsel össze sem egyeztethető dolgoknak színhelyét képező közmulató hely alkottatnék... ”.597 A telekvásárlást ellenző többi felszólaló pedig, ettől némileg eltérő hangszerelésben, egyrészt a főváros rendelkezésére álló többi területre, másrészt a szűkös pénzügyi lehetőségekre fektette a hangsúlyt. A végülis leszavazott közmulatóhely-pártiak ugyanakkor ökológiai- közegészségügyi szempontokat - „a Sváb-hegyen van a legjobb levegő” - hangoztattak.598 A városi tér vizuális komponáltságának erőltetése, a rend-képzet külsődleges eszközökkel történő érvényesítése a külhoni helyzethez hasonlóan a városházi területpolitika műhelyeiben is pregnánsan jelen volt. Az ortogonális háló terepfüg595 BFL IV. 1407.b. 1420/IIV1880. lvt. sz. 12.528/1887. tan. ikt. sz. 596 BFL IV. 1407.b. 1420/III/1880. lvt. sz. 42.691/1885., 10.133/1886., 9652/1887., 11.597/1888., tan. ikt. sz. 597 Ezen négy virilista közgyűlési tag Heller Gábor bizományos; Popper Armin erzsébetvárosi terménynagykereskedó; Wein János vízvezetéki igazgató és Uhl Sándor bankigazgató volt. Heller és Uhl közös érdekeiket a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetében viselt igazgató- tanácsi tagságuk révén is megosztották. BFL IV. 1407.b. 1420/III/1880. lvt. sz. 42.200/1885. tan. ikt. sz. 598 A javaslat 20/19 arányban bukott meg. BFL IV.1403.a. 369/1887. kgy. sz. Pesti Napló, 1887. május 5. 277