Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években - Nemzeti centrum, mint lokalitás: a megoldhatatlan dilemma. Szupralokalitás és a főpolgármester szerepe

A fövárospolitika átfogó nemzeti cél elérésére irányult. Az alapelveket Reitter Ferenc ismeretes 1870-ben készült kulcsjelentőségű emlékirata tartalmazza.6

Andrássyék úgy vélték: a kiegyezés nyomán létrejött nemzeti érdekérvényesítési lehetőség egyelőre csupán a politika erőterében biztosít nagyobb mozgásteret az országnak. Atényleges paritás kiharcolásához olyan társadalmi, gazdasági és civilizációs fejlettségi szint elérése szükséges, amely kulturális tekintetben az országot kétségbevonhatatlanul európai színvonalra emeli, gazdasági téren pedig lehetővé teszi a hazai erőforrások hatékonyabb kiaknázását. Ezen stratégiai cél elérése azonban - miként Reitter fogalmazott - csakis „ az erőknek egy bizonyos földrajzi ponton történő látható koncentrálásával lehetséges Az említett központnak — amely értelemszerűen nem lehet más, mint Pest - mindenekelőtt két fő feladatot kell teljesítenie:

1. társadalmi tekintetben ellensúlyoznia kell Bécs vonzerejét;

2. integratív szerepet kell betöltenie a „vidéki vonzó pontok sokaságával”, „ a magyar államot alkotó elemek különneműségével, az uralkodó eszmék irányzatával” szemben.

Az átfogó, ám határozott célmegjelölés döntő hatással volt Pest és Buda arculatának és társadalmi viszonyainak további alakulására. Az addigi, többé-kevésbé spontán jellegű, döntően belső erőforrásokból táplálkozó városfejlődés jellege ugyanis megváltozik. Korábban az országos szempontok bár nem hiányoztak, ám mégsem meghatározó elemként voltak j el en a helyi városigazgatásban. A különféle fejlesztésekre vonatkozó döntések addig jobbára a városi érdekek zárt rendszerében és szemléleti keretei között érvényesültek. A kívülről érkező impulzusok pedig, bekerülve e rendszerbe, ott integrálódtak avagy elenyésztek.

Akiegyezés utáni időszakban az új, átfogó, nemzeti szempontú fövároskoncep- ció ellenben megszakítja e lokalitás-központú, szűk dimenziójú érdekintegrációs rendszer áramkörét. Törvényhozás, kormánypolitika, maguk a városi önkormányzati testületek, lényegében az egész közvélemény egyetért abban, hogy a két város egyfajta katalizációs eszközként használtassák fel országos érdekek érvényesítése céljából. A várospolitikai-társadalompolitikai értelemben ily módon mintegy „nyílt várossá” tett Budapest fejlődése ezek következtében azután - mondhatni - „nem is a saját útját járja” már, hanem magasabb, nemzeti célok „eszközévé” válik. Kérdés azonban, hogy szétzilálódnak-e emiatt a tisztán helyi szempontú érdekin6 Reitter; MOL K 27, 1870. január 24.

14