Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években

vetületeket. A íőcsapás iránya inkább annak boncolgatására irányul, hogy hogyan illeszkedett a főváros, s annak helypolitikája a tárgyidőszakra jellemző átfogóbb vonulatokba, és a konkrét várospolitikai cselekvés, s az eredmények, illetve mulasztások milyen jellegű igények és szükségletek eredőjeként álltak elő.

Alárendelt jelentőségű, retrográd jellegű begyepesedett kupaktanácsokként szokás a korabeli városi képviseleti szervekre tekinteni - „a kor színvonalán álló” kormányzati politikával szemben. Fontos utalni ezért azon meghatározó jelentőségű körülményre, hogy bár az önkormányzatok rendkívül erőteljes kormányzati gyámkodásban részesültek, a különféle fontos kezdeményezések sok esetben mégsem a kormánytól indultak, azok megtételére inkább odalent, a közgyűlés avagy a fővárosi tanács büróiban került sor. így tehát a megszületett határozatok is jobbára a korabeli önkormányzatok aktivitásának eredményei. S bőségesen bukkanunk újszerű kezdeményezésekre. Ezen törekvések - álláspontunk szerint - miben sem különböznek j ellegüket tekintve az 1860-1880-as években szerte Európában megfigyelhető intenzív városi középpolgári szerepigénytől, avagy „liberális polgári expanzió”-tól. Ennek legfőbb történelmi jelentősége — ma már ez jól látható -, hogy ezen rétegek képviselői mintegy a városi keretek felhasználásával, interme- diális szerepet töltöttek be a lehanyatló rendi világ és a későbbiek során felépülő modem állami struktúrák létrejötte közötti átmeneti periódusban.2 Ezen pregnáns társadalmi szerepvállalás részint az elfoglalt gazdasági-társadalmi pozíciók hatóerejére támaszkodva „ösztönösen”, részint programatikusan bontakozott ki.

Utóbbi tekintetében két példaadás érdemel figyelmet: egyrészt a birminghami, főként Joseph Chamberlain polgármester nevéhez kapcsolódó városmenedzseri aktivitás, valamint a hozzánk közelebb álló, Rudolf von Gneist porosz államhivatalnok, majd városi politikus által jelzett városi polgári ideológia és magatartás- minta.

Az elit átépítésére, új városi hatalomgyakorlási technikák elvi lehetőségeinek kimunkálására irányuló porosz kezdeményezéssel szemben gyakorlatias, egyszersmind spirituális jellegű program öltött testet a „birminghami modell” esetében. A George Dawson baptista tiszteletes, majd Joseph Chamberlain gyáros, polgár- mester nevével fémjelzett kezdeményezések az életviszonyok javítását és a közmorál stabilizálását tűzték ki célul az általuk kifejlesztett várospolitikai eszköztár felhasználásával. „ Új Polgári Büszkeség”-nck, „Polgári Evangélium ”-nak titu2 Sheehan, 1971. 121. p.; Hardtwig, 1990. 24. p.

11