Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL SCHEFFER: Vissza a kertvárosba

ahhoz, hogy a város meg tudjon felelni a világgazdaság támasztotta követelményeknek." Örvendetes ez a fajta szemléletváltás. A városok ugyanis túl sokáig vergődtek a hátrányos helyzettel kapcsolatos problematika csapdájában, és túl sok energiát pazaroltak arra, hogy „valahogy egybetartsák a dolgokat". Amszterdam esetében így most az a nagy kérdés, hogy vajon az aktív lakosság képes-e megfelelni a tudásgazdaság támasztotta követelményeknek. Azt látjuk ugyanis, hog)' egyre nő a távolság azok között, akik képesek lépést tartani a globalizálódó gazdasággal, és azok között, akik egyre jobban leszakadnak. Ez a távolság nem úgy általában a bevándorlók és a hollandok közötti választóvonal mentén keletkezik. Tapasztalataink szerint a bevándorlók csoportján belül is nő a szakadék a középosztályba sikeresen felkapaszkodók és a leszakadók között. Ez nem holland vagy amsztetdami sajátosság. Saskia Sassen három világváros (New York, London, Tokió) legális és illegális bevándorlói között végzett összehasonlítást, és arra a következtetésre jutott, hogy polarizálódik a munkaerőpiac. Az egyik oldalon egy busásan megfizetett elit áll, amelynek a legkülönbözőbb szolgáltatásokra van szüksége, a másikon egy egyszerű foglalkozásokra szakosodott, rugalmas, informális munkaerőpiac. Ez a fajta megosztottság jövedelmi egyenlőtlenségekhez vezet, és mintha a bevándorlást épp erre az ipari világban zajló általános fejlődési trendre találták volna ki. A The Global City című könyvben a kutató mindebből ezt a következtetést vonja le: „A bevándorlás újra termelődik, ezért létrejöttéhez sajátos körülmények szükségesek. Úgy tűnik, hogy a könyvünkben vizsgált alapvető folyamatok közül kettő - a gazdaság nemzetköziesedése, amely a vizsgált városokban koncentrálódik és a munkaviszonyok informalizálódása - fontos szerepet játszik abban, hogy új bevándorlás támad és az könnyebben lel befogadásra." Az is fontos, amit Sassen a bevándorló csoportok helyzetével kapcsolatban mond: „Kettős fejlődés figyelhető meg. Miközben a dolgozók és a háztartások egyre nagyobb hányada fokozatosan elszigetelődik és gazdaságilag haszontalanná válik, mások rendszertelen, rendkívül rugalmas és olcsó munkaerő formájában tökéletesen be tudnak illeszkedni." A bevándorlásra tehát ösztönzőleg hat a munkaerőpiac kettészakadása és egyúttal meg is könnyíti. Ezek a megállapítások önmagukban véve számos nyugati városra érvényesek. Egy olyan országban azonban, mint Hollandia, a jövedelmi viszonyok azt mutatják, hogy a jóléti állam tompítja a fentebb leírt dualizálódást, illetve kettészakadást. Hadd tegyek ehhez hozzá még két megjegyzést: miközben a jóléti állam védelmet nyújtott az alullévőknek, nagyfokú inaktivitást gerjesztett. Az így keletkezett viszonylag magas munkanélküliség a marginalizálódás és a kirekesztés új formáit teremtette meg. A jövőben arra