Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
LEON DEBEN: A lakásfelügyelőnőtől a városnegyedgondnokig
képzett szakembereknek kellett felváltaniuk. Ekkor léptek színre a lakásfelügyelőnők. Az általuk vállalt munka kisugárzása és mintafunkciója jóval nagyobb és fontosabb volt, mint az az aprómunka, ami a gyakorlatban folyt. A rájuk jellemző fáradhatatlan odaadás és a jelentéseikben megfogalmazott ajánlások nélkül nem születhetett volna meg az 1901-es lakástörvény és az 1905-ös építési rendeletgyűjtemény. „Észrevétlen megfigyelés" Az első nő, aki Hollandiából Angliába ment, és 1893-ban Octavia Hill tanítványa lett, Johanna ter Meulen volt. Ehhez számára az ösztönzést a jobb munkáslakásokért küzdő élharcos, Hélène Mercier munkája adta. Az angol Octavia Hill (1838-1912) eredetileg tehetős családból származott, de a családfő halála után az anya és a gyerekek nehéz helyzetbe kerültek és az asszony csak úgy tudta fenntartani a családot, hogy mindenféle munkákat vállalt. Octavia, aki a nyolcadik gyerek volt a családban, ezen események hatására már fiatalon megtanulta, mit jelent az, amikor az embernek magának kell gondoskodnia önmagáról. Egy ideig egy olyan játékkészítő céh műhelyének vezetőjeként kereste kenyerét, ahol felnőttek irányításával londoni nyomornegyedekből származó gyerekek dolgoztak. Itt támadt fel benne az érdeklődés az „ínséget szenvedők" munkakörülményei, illetve lelki alkata iránt. Tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy „a népnevelés első és legfontosabb feltétele a lakáskörülmények javítása". Úgy döntött, hogy életét ezen felismerés megvalósításának szenteli. A vagyonos John Ruskin segítségével vásárolt néhány olyan telket, amelyen szerkezetileg stabil, de teljesen lelakott épületek álltak. A lakásokat felújítatta, majd tudatosította a beköltözőkben, hogy lakásukkal, illetve lakóhelyükkel szemben kötelességeik vannak. Maga szedte be a lakbért, és szigorú fizetési fegyelmet követelt meg. Ezzel a módszerrel egyrészt elérte, hogy a lakók nehéz időkben is eleget tettek kötelezettségeiknek, másrészt lehetőséget teremtett magának az „észrevétlen megfigyelésre" és a „szociális gondoskodásra". A cél az volt, hogy „a lakók kezeljék a lehető leggondosabban a lakásokat, és így tanulják meg, hogyan kell élni egy rendes otthonban". A lakáson keresztül próbálta befolyásolni a lakók életét (...), mert úgy vélte, hogy a segítség legjobb módja, ha megtanítjuk a másiknak, hogyan segíthet önmagán.