Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

HERMAN DE LIAGRE BÖHL: A lila kísérleti terep

tételeiről vívták a legnagyobb vitát, és épp ezen a területen aratták első és leggyorsabb győzelmüket. Korábban a tanácsnoki testület egyáltalán nem foglalkozott azzal, milyen munkakörülmények között dolgoznak rosszul fizetett munkatársai. A magánszférához hasonlóan itt is hosszú volt a munkaidő, alacsony a fizetés és az alkalmazottak kiszolgáltatott jogi helyzetben voltak. Hosszú és gyötrelmes tárgyalások után 1894-ben a képviselőtestület elfogadta azt a radikálisok által előterjesztett javaslatot, hogy a városvezetés munkaadóként mutasson jó példát. Meghatározták, hogy a város számára végzett munkák esetében mennyi legyen a lehetséges leghosszabb munkaidő és mennyi a minimálbér-a kétkezi munkát végzők esetében ezt 11 órában és 0,23 güldenes órabérben határozták meg. Még ugyanabban az. évben elfogadtak egy úgynevezett „munkásszabályzatot", egyfajta munkaszerződést, amely az alacsonyabb beosztásban dolgozó városi alkalmazottakra vonatkozott és a heti munkaórák számát hatvan órában állapította meg. A státuszban lévő hivatalnokok és munkások részére nyugdíjszabályozás is készült. Tanácsnokként Treub nevét a közmüvekért vívott harca tette igazán ismertté. A radikalizmus ezen a fronton is teljes győzelmet aratott. Számos közszolgáltatás, így a víz- és a gázellátás valamint a szemétszállítás koncessziós formában már évtizedek óta magánvállalatok kezében volt. Ezek a vállalkozások igen jövedelmezőek voltak, de a haszon leginkább a részvényeseiket gazdagította. Ugyanakkor a magas árak a polgárok többsége számára elérhetetlenné tették a vizet, a gázt, a villamost és a telefont. A radikálisok a fogyasztók érdekeit képviselték. Az 1893-as választásokon a közüzemek köztulajdonbavételét állították programjuk középpontjába. A sikeres választási szereplés, illetve Treub tanácsnokká történt kinevezése lehetőséget teremtett arra, hogy céljukat megvalósítsák. A liberálisok hevesen ellenezték, hogy a város a polgárok adóiból saját üzemeket működtessen. Treub viszont azzal érvelt, hogy monopóliumok alakultak ki és így megszűnt minden konkurencia illetve kockázat. Miután érvei meghallgatásra találtak, a kilencvenes években a város felmondta a koncessziós szerződéseket, és átvette a közüzemek irányítását. E radikális győzelem jelentőségét mutatja az is, hogy ez után jó nyolcvan éven át fel sem vetődött, vajon helyes-e, ha Amszterdam működteti e szolgáltatásokat. Alost már csak az volt a kérdés, mely üzemek kerüljenek át a városhoz. Ne felejtsük el, hogy itt nemcsak a fogyasztók érdekeiről volt szó. A radikálisok szerették volna azt is bebizonyítani, hogy a város hatékonyabb szolgáltató. A radikálisok követelései közé tartozott az is, hogy a városirányítás, különösen pénzügyi téren, legyen szervezettebb. A közüzemekről 1888-1889-ben folytatott vitákban sürgették, hogy teremtődjenek meg a