Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
HERMAN DE LIAGRE BÖHL: A lila kísérleti terep
A szocialista várospolitika határai A harmincas években, amikor bekövetkezett a gazdasági depresszió, a városi vállalatirányítással kapcsolatos kísérletek cgytől-egyig megfeneklettek. A tartós munkanélküliség időszakában kiapadtak a szociális reformok végrehajtásához szükséges pénzügyi források. AColijn-kormány alkalmazkodási és takarékossági politikája csak tovább súlyosbította a helyzetet. A kormány gyakran elvonta, amit az önkormányzatok kényszerből megtakarítottak, hogy legyen mivel betömködnie a minisztériumokban támadt réseket. 1929-ben, a válság kirobbanásának évében a pénzügyi kapcsolatokra vonatkozóan olyan új törvényt fogadtakel, amely drasztikusan csökkentette a helyi önkormányzatok döntéshozatali játékterét. Korábban a településeknek költségvetésük körülbelül hetven százalékára kellett helyi fedezetet találniuk. Agyakorlatban erre a pénzre főként a jövedelemadó révén tettek szert. Az új törvény azonban kimondta, hogy ez a bevételi forrás megszűnik és azt egy egységes állami jövedelemadón alapuló országos Települési Alap váltja fel. Ebből az alapból a települések egyrészt az egy lakosra jutó átlagos terhek-az oktatás, a szegénygondozás és a rendőrség kiadásai -, másrészt az egy lakosra jutó átlagos jövedelem alapján részesültek. Ezzel kivették a települések kezéből a legfontosabb eszközt ahhoz, hogy önálló politikát folytathassanak, és a városi irányító testületek a gyámkodásra mindig hajlamos miniszterekés a minisztériumi tisztviselők szinte tehetetlen áldozataivá váltak. Ebben a helyzetben az amszterdami szociáldemokrácia befelé fordult, megosztott és erőtlen lett. Miközben az állam megnyirbálta az olyan mintának szánt projekteket, mint a lakásügy és a lakásépítés, a városnak kellett felelnie a fentről rákényszerített megtakarítások végrehajtásáért. Különösen sokkoló hatása volt annak a nyomásnak, amely Hágából nehezedett a városvezetésre, és amely arra kényszerítette, hogy csökkentse a városi alkalmazottak bérét. A szocialista tanácsnokokban megvolt erre a hajlandóság, hisz látták, hogy a versenyszférában is csökkentek a bérek, de az SDAP helyi szervezetei hallani sem akartak erről. Amikor 1933-ban a szocialista tanácsnokok ily módon két tűz közé kerültek, lemond t a k ti sz t s égü kről. A rákövetkező két évben a szociáldemokraták nem képviseltették magukat a közvetlen városirányításban. A felekezetiek és liberálisok alkotta tanácsnoki testület ebben az időszakban úgy vélte, hogy összesen 35 millió guident lehet megtakarítani a szokásos kiadásokból. Alaposan megkurtították például az állam által szubvencionált munkanélküli segélyt. Amikor 1935-ben a szociáldemokraták három tanácsnokkal visszatértek a testületbe, azt tapasztalták, hogy a városvezetés jóval visszafogottabb lett. Meg-
