Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem

Mindezt csak tetézte, hogy az emlékmű esztétikai minősége hagyott némi kívánnivalót maga után. Egyesek csak a középen álló oszlop, mások a kompozíció egészének minősége kapcsán asszociáltak a falloszra. Az utóbbiak egyenesen „szobrászati katasztrófának" tartották és tartják J. P. Oud és John Rädecker 1956-ban felavatott alkotását. A művészi kudarcban minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Hollandiában nem volt hagyománya a monumentális emlékműveknek, így a két művész nem támaszkodhatott kotábbi tapasztalatokra és kialakult konvenciókra. Talán az is ennek tudható be, hogy az esztétikai „hiányosságokon" túl máig feloldatlan ellentmondás feszül a legfőbb „Nemzeti Emlékmű"-vel szemben elvárható tisztelet és a mindennapi „használat" között. Mivel az alkotás egy forgalmas tér közepén áll, a gyalogosok lépten-nyomon „átgázolnak" rajta. A szakrális funkció és a profán használat közötti feszültség a hatvanas évek második felében csúcsosodott ki, amikor a hippik előbb találka-, majd alvóhellyé tették az emlékművet. A funkciók közötti ellentétet ekkor már csak közvetlen adminisztratív beavatkozással lehetett feloldani. 1970 augusztusában Amszterdam polgátmestere rendeletben tiltotta meg, hogy a fiatalok ott aludjanak, de még mielőtt a hatóságok érvényt szerezhettek volna a tiltásnak, a holland haditengerészet matrózai önhatalmúlag-és igen durván „megtisztították" a teret. Persze ez a konfliktus már nem annyira a szerencsétlen építészeti megoldás, mint inkább az emlékműhöz, illetve az általa megtestesített hagyományhoz való eltérő viszonyulás következménye volt. Mindazonáltal a Damon álló szoborkompozíció a „Dokkmunkás" szobrával és Zadkine az „Elpusztított Város" című rotterdami emlékművével együtt a három legfőbb holland nemzeti emlékmű egyikének számít. Mivel Hollandiában nincs „Ismeretlen Katona Sírja", ez a funkció is erre az emlékműre hárul. Itt koszorúznak a Hollandiába látogató politikusok és május negyedikén, a háború halottaim való emlékezés napján itt tartják a királynő és a legfőbb közjogi méltóságok részvételével a központi megemlékezést. Érdekes megfigyelés, hogy a katonai jellegű ünnepséget az amszterdamiak nem igazán érzik magukénak, és a „közember" szívesebben helyezi el virágait valamelyik kisebb, kevésbé hivatalos, így intimebb emlékműnél (pl. Apollalaan, Weteringschans). Figyelemreméltó különbség a két nemzeti emlékmű, a „Dokkmunkás" és a Damon álló „fejlődése" között, hogy míg az előbbi eredeti jelentését megtartva idővel az elnyomással szembeni ellenállás általános jelképévé vált, az utóbbi kompozíció nem integrált magába új, az eredetivel elvben „rokon" eseményeket (pl. koreai háború, Vietnam vagy épp Srebrenica).