Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem

Mindezt csak tetézte, hogy az emlékmű esztétikai minősége hagyott némi kívánnivalót maga után. Egyesek csak a középen álló oszlop, mások a kompozíció egészének minősége kapcsán asszociáltak a falloszra. Az utób­biak egyenesen „szobrászati katasztrófának" tartották és tartják J. P. Oud és John Rädecker 1956-ban felavatott alkotását. A művészi kudarcban min­den bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Hollandiában nem volt hagyo­mánya a monumentális emlékműveknek, így a két művész nem támaszkod­hatott kotábbi tapasztalatokra és kialakult konvenciókra. Talán az is ennek tudható be, hogy az esztétikai „hiányosságokon" túl máig feloldatlan el­lentmondás feszül a legfőbb „Nemzeti Emlékmű"-vel szemben elvárható tisztelet és a mindennapi „használat" között. Mivel az alkotás egy forgal­mas tér közepén áll, a gyalogosok lépten-nyomon „átgázolnak" rajta. A szak­rális funkció és a profán használat közötti feszültség a hatvanas évek máso­dik felében csúcsosodott ki, amikor a hippik előbb találka-, majd alvóhellyé tették az emlékművet. A funkciók közötti ellentétet ekkor már csak köz­vetlen adminisztratív beavatkozással lehetett feloldani. 1970 augusztusá­ban Amszterdam polgátmestere rendeletben tiltotta meg, hogy a fiatalok ott aludjanak, de még mielőtt a hatóságok érvényt szerezhettek volna a til­tásnak, a holland haditengerészet matrózai önhatalmúlag-és igen durván ­„megtisztították" a teret. Persze ez a konfliktus már nem annyira a szeren­csétlen építészeti megoldás, mint inkább az emlékműhöz, illetve az általa megtestesített hagyományhoz való eltérő viszonyulás következménye volt. Mindazonáltal a Damon álló szoborkompozíció a „Dokkmunkás" szobrá­val és Zadkine az „Elpusztított Város" című rotterdami emlékművével együtt a három legfőbb holland nemzeti emlékmű egyikének számít. Mivel Hollandiában nincs „Ismeretlen Katona Sírja", ez a funkció is erre az em­lékműre hárul. Itt koszorúznak a Hollandiába látogató politikusok és május negyedikén, a háború halottaim való emlékezés napján itt tartják a királynő és a legfőbb közjogi méltóságok részvételével a központi megemlékezést. Érdekes megfigyelés, hogy a katonai jellegű ünnepséget az amszterdamiak nem igazán érzik magukénak, és a „közember" szívesebben helyezi el virá­gait valamelyik kisebb, kevésbé hivatalos, így intimebb emlékműnél (pl. Apollalaan, Weteringschans). Figyelemreméltó különbség a két nemzeti emlékmű, a „Dokkmunkás" és a Damon álló „fejlődése" között, hogy míg az előbbi eredeti jelentését megtartva idővel az elnyomással szembeni ellenállás általános jelképévé vált, az utóbbi kompozíció nem integrált magába új, az eredetivel elvben „rokon" eseményeket (pl. koreai háború, Vietnam vagy épp Srebrenica).

Next

/
Oldalképek
Tartalom