Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

Hatóságilag engedélyezett illegalitás- beszélgetés a Névtelen Szobrásszal

Tényleg voltak követők. Például a Museumpleinen is volt az átalakításig néhány földből kinyúló ököl. De tudok más példát is. A Waterloopleinen volt egy nagy publicitást kapott eset. Valaki, egy cseh vagy magyar, vagy jugoszláv szobrász felállított egy hatalmas szocialista realista munkásalakot. Persze ott nem is annyira névtelenségtől, mint inkább az engedély hiányáról szólt aztán a dolog. A Westergasfabrieknál is van három szép bronzszobor, amiről sokan azt hiszik, én csináltam, pedig nem. És ha megkérdezik, néha tényleg azt mondom, hogy igen. Alagát a szerepet komolyan veszem. A névtelenség ezeknek a müveknek fontos tartozéka. Enélkül egyébként nem is tehettek volna szert akkora hírnévre. Sokat elvenne belőlük, ha eltűnne a titok, és kiderülne, kik készítették őket. Ezzel elveszne valami, ami időközben rájuk rakódott. Van-e a műfajnak előzménye? N. M.: Talán a graffitit tekinthetjük példának és előképnek. Persze ha a házamat mázolná be egy graffitis, nem örülnék, de magát a jelenséget szimpátiával figyelem. A mienk egyfajta háromdimenziós grafiti. Paradoxon, de ez egyfajta egómentes művészet. Ezért sem szeretném, hog)' lelepleződjenek a művek. Ezt sem tudatosan alakítottam így, hanem egyszerűen szépnek találom az „egómentesség" eszméjét. Még azt sem tudnám megmondani pontosan, mit jelent, de valahogy a művészetben az utánzásnak, a másolatnak nagy jelentősége van. Csak játékként érdekes elképzelni, milyen volna, ha Mozart név nélkül alkotta volna meg a műveit. Az én szememben a művészet az, amikor az ember továbbad eg)' tehetséggel teli eszmét. Én a saját műveimet is úgy szemlélem, mint amiket nem én találtam ki, hanem csak továbbadtam. A véletlen úgy hozta, hogy épp én adom tovább őket. Minek kellene a nevemet, a személyemet előtétbe tolni? Viszont meg se fordult soha a fejemben, hogy ideológiát gyártsak a tevékenységem köré. Nem vagyok prédikátor. Alég azt sem állítom, hogy a művésznek minden esetben anonimnak kell matadnia. Csak néha úgy érzem, hogy elfajult a dolog. Amikor például bizottságok vizsgálják és döntik el, mi számít mostantól eredetinek és mi nem. A név része is meg nem is a műnek. Az egész műkereskedés arra épül, hogy felépíti valakinek a nevét. A múzeumok is abban étdekeltek, hogy egy név kinője magát. Felfedezni, felépíteni valakinek a nevét, ez egy múzeumigazgató érdeke, de persze a művész sem ellenérdekelt. Ilyen szempontból tanulságos egy tehetséges holland művész, Anton Heyboet példája. Volt úgy, hogy egyszerre öt képet csinált, és olyan is, hog)' nagy példányszámban sokszorosította a műveit, amivel magára is haragította a műkereskedőket.