Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

Hatóságilag engedélyezett illegalitás- beszélgetés a Névtelen Szobrásszal

// szobi 'm nil n dig kö lödnek a felállítás helyéhez, de azét ~t afia 'eszelő alakot ábi rízoló szobor igen rendhagyó helyen ált. N. M.: Elkészítésében a vandalizmus is szerepet játszott. A hegedűst ugyanis kétszer is megcsonkították. Viszont érdekes módon az ellopott részeket idővel visszahozták. A sarki dohányboltba vitték vissza, és mivel a trafikossal bizalmas viszonyban vagyunk, újságpapítba csomagolva visszaadta nekünk. Utána a részeket jobban egymáshoz erősítettük. A festékréteget is feljavítottuk, mert úgy tűnt, hogy a kopottabb állapot jobban vonzza a vandálokat. Az ágat viszont, amelyen az emberke áll, nem érik fel az emberek, így a szobor nagyobb védettséget élvez. Ezt tudatosan csináltuk így. Az eredeti ötlet annyi volt, hogy tegyünk valamit egy fára. Mielőtt felerősítettük a fára, az amszterdami városi főkertésszel is konzultáltunk, mert úgy akartuk elhelyezni, hogy még véletlenül se ártson a fának. Érdekes, hogy viszonylag lassan fedezték fel. Azt figyeltem meg, hogy a depresszióra hajlamos emberek nehezebben fedezik fel, mert mindig földre szegezett tekintettel járnak. Ha akarnám, azt is mondhatnám, hogy a cél egyrészt a felvidítás, „nézzenek már fel az emberek", másrészt az volt, hogy „lemérjük az amszterdamiak depresszióra való hajlamát". És milyenek a mérési eredmények? N. M.: Nem annyira rosszak, mint a magyarok esetében, akik persze bajnokok ezen a téren. Önmagában persze a jólét sem old meg mindent. De lelki alkatukat tekintve a hollandok elég jól vannak megkonstruálva. Például a „mi csináltuk meg Hollandiát" mentalitásra gondolok. Alásrészt szerintem az emberre nézve az egó az egyik legnagyobb veszélyforrás, és a hollandok ilyen szempontból sem állnak rosszul. Az ország kicsisége, a kereskedőszellem, meg persze a protestantizmus, azt eredményezte, hogy nem fújják fel túl nagyra a saját énjüket. Az egyes ember nem tartja magát a világ közepének. De persze ez csak a dolog egyik oldala. És ha választani lehetne, én legszívesebben olasz lennék. Mégis holland. N. M.: Eléggé világpolgár vagyok. Eltem Amerikában is, el tudnám képzelni az életet másutt is, de azért Hollandia nagyon jó választás volt. A szüleim állítják, hogy azért nem mentünk tovább Amerikába, mert én megkötöttem magam. A szobrok anonimitásában a hollandok iránt érzett hála is benne van. Adni akartam valamit annak az országnak, amely minket így befogadott. Amikor 56-ban megérkeztünk, az első élményem az volt, hogy szeretettel fogadnak. Venlóban állt meg velünk először a vonat, és a peronon rengetegen álltak. Gyönyötű és - nem mellékes - működő játékokat kaptunk. Ne-