Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

Hatóságilag engedélyezett illegalitás- beszélgetés a Névtelen Szobrásszal

Az 1956-os menekülés aztán alkalom volt számukra ahhoz, hogy kitöröljék a múltjukat. Amikor végleg úgy döntöttek, hogy Hollandiában maradunk, minden törekvésük az volt, hogy hollandokká váljanak. Odahaza hollandul beszéltünk, az öcsém a lehető legtipikusabb holland nevet kapta, sőt a szüleim protestánsok lettek. Nem szigorú ortodoxok, hanem liberálisok, amivel mintegy eleget tettek annak az elvárásnak, hogy bevándorló hasonuljon a többséghez. Ha a többség protestáns... Nekem sem a zsidó származásukról, sem a háború alatti történetükről nem beszéltek, és Magyarország sem volt közvetlen téma, de az egyértelmű volt, hogy ottani életük a felejtenivaló kategóriába került. A szüleim nem tápláltak belém kifejezetten magyarellenes érzelmeket, de az otthonról hozott Magyarország-asszociációm nem feltétlen pozitívak. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy engem - ahogy az Magyarországon is gyakori - a velünk lakó nagymamám is nevelt, aki két évvel később utánunk jöhetett. Ilyen értelemben a nagymamámon keresztül Magyarország mégis csak jelen volt a családban. Magyarországon nem sok embert ismerek, bár az utóbbi években kicsit élénkebbek lettek a rokoni, baráti kapcsolataink. De ha Magyarországon járok, kicsit mindig depressziós leszek. Nincs semmi bajom Magyarországgal, nincs semmi bajom az emberekkel, de valahogy olyankor a szüleim mindig jelen vannak bennem. Hát ez az én magyar vonatkozásom. Ha már szóba került, mit jelent Hollandiában zsidónak lenni? N. M.: A háború előtt itt nem volt az a fajta nyílt, durva antiszemitizmus, mint Magyarországon. Ez is szerepet játszott abban, hogy aztán a németek annyi zsidót elhurcoltak innen. Az emberek ugyanis el sem tudták képzelni, hog)' ilyesmi megtörténhet. A háború után különböző formában és intenzitással volt, illetve van bizonyos bűntudat a hollandokban és ennek nyomán egyfajta szimpátia a zsidók iránt. Az elmúlt 15 évben egyre több könyv jelenik meg a zsidóságról. Itt Izrael és a palesztin kérdés állandó téma. A zsidók körében folyik az identitáskeresés, és keresik azt is, hogyan lehetne ennek formát adni. Ebbe ugyanakkor némi félelemérzet is vegyül, tehát létezik azért ambivalencia. Ezt én azért is érzem, mert a tabukezelést én otthonról magammal hoztam. Ha Freud élne, biztos azzal magyarázná a névtelen szobrokat, hogy félek feltárni a valódi identitásomat. Önnek van egy „rendes" polgári foglalkozása. Nem akart soha hivatásos képzőművész lenni? N. M.: Szobrászképzésben sohasem részesültem, és nem is akartam soha szobrász lenni. Diákkoromban fényképeztem, de nem tudatosult bennem, hogy művészi ambícióim volnának. Valószínűleg úgy gondolkodtam,