Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL VAN GELDER: Barátok és stricik, wakaman és loverboys

A második főtípus magának öntelten a popcorn pimp nevet adta (Boggs és Jacquez, 1984). Ezt leginkább onnan ismerni fel, hogy lábbal tipor minden szabályt. Feltűnően öltözködik vagy legalábbis előszeretettel visel Ming, Ming ékszereket. Ez az a típus, amely rendszeresen szerepel az amerikai médiában. A popcorn pimp feltűnően hasonlít az afro-suriname-i körökben dívó wakamanra (Biervliet, 1978; Buiks, 1983; Van Gelder, 1990). Az összes suriname-i strici, aki a hatvanas években a holland médiában szerepelt, a popcorn pimp vagy wakaman típusba tartozott. A hetvenes évek közepén Biervliet leírta, milyen bárokban szoktak találkozni a magukat hosselaar néven emlegető afro-suriname-i „szervósok". Egyik adatközlője, Ricardo, meséli: „Ezekre a helyekre csak férfiak járnak. Ide nem jön nő, ezért aztán sokat és ocsmányul beszélnek a nőkről. De ha nők is jelen lennének, egész másként viselkednének" (Biervliet, 1978:193) Ahosselen szót Suriname-ból hozták magukkal, és azt jelenti, hogy valaki nem hivatalos formában a társadalom perifériáján keres magának bevételi forrást, illetve szervál magának dolgokat. Paramaribóban ez a tevékenység eredendően az utcához, illetve az utcákon lődörgő fiatalokhoz kötődik (Van Gelder, 1990). A trópusokon ugyanis a bárokat többnyire azok a férfiak látogatják, akik rendszeres munkával rendelkeznek (Brana-Schutte, 1979). A hideg Hollandiában ez a választóvonal már a hatvanas és hetvenes években sem volt ilyen éles. Egyébként is a futtatás, ellentétben például a kábítószerkereskedelemmel, nem olyan tevékenység, amely feltétlen megkövetelné, hogy az illető odakinn cirkáljon (Biervliet, 1978; Buiks, 1978; Van Gelder és Sijtsma, 1988). A dzsánkikat hamar ki is utálták a bárokból. Azt nem tudtam kideríteni, hogy ebben az időszakban léteztek-e Hollandiában is olyan suriname-iak, akik a boss player mintát követték. Ha voltak is, nem sokan lehettek. A kutatói érdeklődés változásai A közvélemény hajlamos arra, hogy a futtató személyét mint az eredendő kizsákmányolót képzelje el. A prostituáltakkal folytatott felületes beszélgetésekben az érintettek gyakran meg is erősítik ezt a képet. De egy komolyabb és mélyebb kutatás során kiderül, hogy sok prostituált megnyilatkozásai nemigen érnek többet, mint a nagyközönség többségének közhelyes nézetei (Wong Lun Hing, 1961:121)