Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GERT HEKMA: Az amszterdami vendéglátóhelyek meleg kultúrája és a homoszexuális, illetve leszbikus identitás változásai

ugyan ez a fajta különbségtétel, mégis úgy érezzük, hogy ezt külön is hangsúlyoznunk kell, mert e szavak azért mind a két korban egymást váltogatták. Altalános megnevezésként pedig a meleg és a leszbikus elnevezéseket használom (ami egyébként ugyancsak félrevezető). A kutatás alapját 20 meleg férfival illetve 8 leszbikus nővel készült beszélgetések és archív anyagok képezték. Az interjúalanyok 50 és 83 év között voltak, és többségük aktívan látogatta a vendéglátóhelyeket. Vizsgálatunkban a figyelem elsősorban a meleg és a leszbikus vendéglátóhelyi kultúra változásaira összpontosult. A harmincas években Amszterdamban csak néhány ilyen vendéglátóipari hely létezett, az 1960-as évektől kezdve viszont számuk ugrásszerűen nőtt. Mindkét korszakban e vendéglátóhelyek döntő többsége meleg találkahely volt, és csak néhány olyan akadt, ahová vegyes közönség járt. Kizárólag leszbikusok részére működtetett hely csak a mai korszak végén nyílt. Ugyanakkor az 1955 előtti időkben sok olyan hely volt, amelynek nő, többnyire dyke volt a tulajdonosa, aki igen gyaktan a prostituáltak világából érkezett. A vendéglátóhelyeket elhelyezkedésük szerint különböző csoportokba sorolhatjuk. Szinte minden ilyen hely a város központjában helyezkedett el. A huszadik században Amszterdam központjában a szórakozásnak három fő területe volt. Az első a központ észak-keleti részén található Zeedijk és a vörös lámpás negyed, a második a nyugati oldalon található Leidseplein, a harmadik pedig a dél-nyugatra fekvő Rembrandtplein. Mindhárom területen voltak meleg és leszbikus vendéglátóhelyek. A Zeedijk környékére a kifejezetten alacsony származású közönség járt, a szex és a bűnözés is itt koncentrálódott. A hagyományos törzsközönséget a matrózok, a prostituáltak, a stricik, a négerek stb. alkották. Ezt a részt a Genet műveiből ismert légkör lengte be, és az ötvenes és hatvanas években maga Genet is gyakori látogató volt itt. A Rcmbrandtplein az alsó- és középosztálybeli közönséget vonzotta, és itt mindig az amszterdami népi kultúrára jellemző zene szólt. A Leidseplein a középosztály és az elit kultúrájának színhelye volt. Voltak mozik, itt volt és van a Városi Színház, pár száz méternyire pedig a Rijksmuseum, a Városi Alúzeum (Stedelijk Museum), illetve a Concertgebouw. Amikor a nyolcvanas években megépült az opera- és balettelőadásoknak helyet adó Stopéra, az utóbbi két helyszínen jóval kevertebb kultúra alakult ki. Az elit egy része a Rembrandtpleintc tette át székhelyét, a Leidsepleinen pedig megjelent a középosztálybeli fiatalok kultúrája. A me3 Lásd Gert Hekma, De roze rand van donker Amsterdam, Amsterdam: Van Gennep, 1992 (Amszterdam sötétjének rózsaszín pereme). Vesd össze: George Chauncey, Gay New York: Gender, Urban Culture, and the Making of the Gay Male World, 1890-1944 (New York 1994) and Matt Houlbrook, Queer London. Perils and Pleasures in the Sexual Metropolis, 1918-1957 (Chicago 2005).