Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
GEERT MAK: A morális pánik
Gijs van Hall polgármester nem győzi letenni az újabb és újabb épületek alapkövét. Az íróasztalomnál ülök, negyven évvel az Isten hozott az életbe, tíz évvel az Amszterdam angyala című könyvem megjelenése után, és ha kinézek az ablakon, ugyanazt a városrészt látom, amelyben Ed van der Elskens apró remekműve született. Alit látunk ma, ha 1963-as szemmel nézzük a világot? Aíindenekelőtt azt, hogy a tizenkilencedik, tizennyolcadik, sőt néha a tizenhetedik századi város tekintélyes részében a régi épületeket újak váltották fel. Foghíjak százait tömték be, lenyirbálták és kifésülték a város „szegélyrojtját"". Aztán itt a csend, legalábbis az 1963-as állapotokhoz képest. A belváros sokkal csendesebb lett, a műhelyek elköltöztek, a járműáradatot távoli közlekedési folyosókba terelték. Amszterdam központja sziget lett, a szórakozás, a fogyasztás és a gazdagok lakóhelyének szigete. Jócskán elszaporodtak a koldusok. És ami a legfeltűnőbb, hogy a Van der Elskens filmjét uraló embertípusból szinte már hírmondó sem maradt. A villamosokon csupa suriname-i asszony és marokkói fiatal, a Damstraaton bábeli nyelvzavar: úgy tűnik, hogy a markos tenyerek, a cserzett arcbőr, az a sajátos nyelv és egyáltalában az 1963-as amszterdamiak eltűntek a föld színéről. Italo Calvino, olasz író Láthatatlan városok című könyvében egyebek mellett szerepel egy Maurilia nevű város. Lakói mindig minden látogatónak megmutogatják képeslapokon, hogyan nézett ki régen a város. A mai vasútállomás helyét egy belső tó foglalta el, amelyben a rohadó cölöpök egyfajta erdőt alkottak, a mai csupa üveg közigazgatási központ helyén köznép lakta, zsúfolt zsidó negyed... Alost csak úgy fantáziálgatok. A mauriliaiaknak ez a kedvenc időtöltésük, élnek-halnak a nosztalgiáért. Csak az igazságot ne meséld el nekik, mert akkor szörnyű haragra gerjednek, és elmegy minden életkedvük! A keserű igazság pedig az, mondja Calvino, hogy bizonyos városok ugyanazon a helyen, ugyanazzal a névvel és néha úgy, hogy még a lakosaik sem változnak, úgy váltogatják egymást, hogv 7 semmi, de semmi közük egymáshoz. Sőt, az istenek, akik a nevek mögött és az utcák felett élnek, szó, illetve szóváltás nélkül távoznak, hogy aztán más istenek lépjenek a helyükre. Amszterdam sorsa Mauriliát juttatja az ember eszébe. A negyven évvel ezelőtti klasszikus Amszterdam fokozatosan másik város lett. A házak és az ut2 A szegélyrojt (rafelrand) kifejezést azokra a külső övezetekre használják, ahol azok élnek, akik tudatosan vagy mert kiszorulnak, a társadalom, illetve a város peremén élnek (alternatív életmódot választók, hajléktalanok, függőségben szenvedők, stb.) (a fordító megjegyzése). *