Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Amiről naponta beszéltünk

Magánzó és szégyenlős koldusok Több mint százan vannak a fővárosi utcákon - Jövedelmező a maszatos kisgyerek A koldulás nem könnyű mesterség. Sok lelki gátat kell ahhoz áttörni, hogy valaki a tenyerét előretartva megálljon egy aluljáróban. Pedig az így összeszedhető pénz nem kevés, az ügyesebbek négyezret is megkereshetnek naponta. Budapesten másfél száz kéregető lehet - ha a „szégyenlős koldusokat", vagyis a guberálókat, az üveggyűjtögetőket, a kukapiacozókat nem számoljuk. A Deák téren viseltes kabátban álldogál egy ember. Karján varjú üldögél. A madár kérésre szárnyat verdes, turistavállon tollászkodik, talán még mosolyog is a fotó kedvéért. Gazdája egy kutyás koldussal osztozik a placcon. Jó hely, kettejüknek is jut az odavetett pénzből. Az eboltásra gyűjtögető férfi mégis irigyli kissé társát, a varjú jobb ötlet. Koldulni persze sokféleképpen lehet. Az állatos változat csak egy a sok közül. A legszívfacsaróbb, vagyis a legjövedelmezőbb a maszatos kisgyerek, az anyja ölében fekvő csecsemő. Hatásosak a sebek és a testi hibák is. Bús Balázs szociális munkás, kolduskutató szerint két-háromezer forintot kereshetnek egy nap. Ez húsz munkanappal számolva is negyven-hatvanezer forint havonta. Adózatlan jövedelemként. Koldulni mégse könnyű. A kéregetőnek is van lelke. Látja a szánalom ráncait, a megvetés ajakbiggyesztését, a félelemtől megrebbenő tekintetet. Az első alkalom ritkán megy bátorító ital nélkül. Másodszor már könnyebb, azután megszokják. Mintha munkába járnának. Van, aki vidékről jön nap mint nap, hogy megálljon egy-egy forgalmas aluljáróban. A szociális munkásból lett kutató 125 kéregetőt számolt össze közel két hónapos vizsgálódása alatt. A koldusok 61 százaléka férfi, 29 százalék egyedülálló nő volt, két százalék a csecsemőjével együtt kéregetett, nyolc százalékuk pedig gyerek. A kunyerálok fele aluljáróban dolgozott, több mint harmada az utcán, a többiek pedig templomlépcsőn várták sorsuk jobbra fordulását. Egynegyedük nyomorék, közel felük hajléktalan. A többiek a nyugdíjat egészítették ki, a díjhátralékot próbálták ily módon összeszedni, és olyan is akadt, aki gyermeke gyógyszerére gyűjtött. A magyar kéregetők - ellentétben a Romániából importált bérkoldusokkal - többnyire „magánzók". Ha vannak is kapcsolataik, azok inkább szívesség jellegűek. Bús Balázs tapasztalatai szerint szolidárisak egymással, zokszó nélkül osztják fel a placeot egymás között. Az idegeneket viszont nem szeretik. Rontják az üzletet - állítják.