Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

A disznófejű cica meg a kobrakirály Lehullott a lepel a rejtély titkáról. Most már tudom, miből telik minden harmadik zsebpénzből tengődő pesti fiatalnak huszonötezer forintos orkánkabátkára: úgy, hogy háromezer forintért jut hozzá, a Kőbányai Bazárban. De hát hogy lehet ez? Rebesgetnek valamit, de leírni nem merem, elég szigorú helynek tűnik ez a bazár, kutyák, fegyverek stb., én meg már olyan gyenge vagyok, hogy ha tíz centivel arrébb kell tolnom a frizsidert, utána ágynak esem. Jobb a békesség. Különben, ha az ember nem firtat bizonyos dolgokat, nagyon jól el tud lenni a Kőbányai Bazárban, kivéve persze, ha azok közé sorolja magát, akiket onnan lehet megismerni, hogy például a párducbunda, ami rajtuk van, még él; ilyen gazdag vevőt nem látni a bazárban. Ahogy fogalmazni szoktak, ez a hely a vékonypénzűek, a nagycsaládosok és a kisnyugdíjasok kedvelt bevásárlóhelye, én meg megkockáztatnám: paradicsoma. A piacon ugyanis minden van, ami kell, plusz még sok más holmi, amiről viszonr nem tudom elképzelni, hogy bárkinek kellhet, igaz, legalább az se drága. Egy kis kedvcsináló: mosolygós, széles fejsze illegális erdőirtáshoz ezethatszázért, fabuzogány rézzel kiverve, Bizánc kapujának betöréséhez, két és fél ezerért. Perzsaszőnyegek, valószínűleg a mesés Transsylvaniából, tizenötért, rugós bicska szüreti mulatságba négyszázötvenért, mobiltelefonnak látszó zseblámpa, azoknak, akik úgy akarnak csinálni, mintha telefonálnának, pedig közben csak világítanak, kettőötvenért. Sípoló gumicápa, fából faragott kobrakirály, üveggyapotszerű pulóver, pislogó szörnyecske. Porcelánjézus, nem tudom, honnan, áttetsző vekkeróra aluljárói árusoknak, nem tudom, mennyiért, instant polip, tigrisfejes pokróc, Vészhelyzet-szett gyerekeknek, macis alsógatya férfiaknak, bőrcipő kétezerért, női táska ezernyolcért, atlétatrikó kettőért, két melltartó ezerért, öt pár zokni kettőötvenért. És kábel, rengeteg. Ha a végüknél összekötnénk őket, olyan hosszú vezetéket kapnánk, amellyel háromszor körbe lehetne tekerni a Földet. Bár ennek nem volna sok értelme, hiszen folyton belegabalyodnánk a lábunkkal. A kínálat nagyrészt persze gagyi, de tetszik, hogy ezt senki nem próbálja véka alá rejteni. Mindenki tudja, hogy ezerötszázért nem fog olyan cipőt kapni, amelyben Tibetig elgyalogolhat, és szemmel láthatóan az sem borítja ki a publikumot, ha az áru szembeszökően kópia. Példa erre a másutt BK feliratú, itt PK (Pritish Knight) márkajelzésű tornacipők zajos sikere. Van gyalázatosan ócska holmi, és akad figyelemte méltó minőség is. Volt például egy olyan vitrinbe szánt potcelándísz-kompozíció, amelyen a gombolyaggal játszó macska egyszerű disznónak tűnt, de láttam egy egész csi-