Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).
SCHAMS FERENC Pest és Buda teljes leírása
ben az összes kolduló spekuláns közelről s távolról ide sereglik. A legváltozatosabb módokon csikarják ki az idevalósiak, de még inkább az idegenek részvétét valódi és színlelt testi fogyatékosságuk gyakran undorító föltárásával, miközben az ember alig tudja elrejteni a mosolyát némely esdeklés láttán, hallatán. Itt ül egy vak, és szent énekeket énekel; ott egy basszushang mormolja a szentek legendáját eg)' régi fóliánsból; itt vak apját vezeti a fiú rongyos kabátujjánál fogva, metsző hangon kantába, amit még bántóbbá tesz egy törött hegedű hamis nyikorgása; mindjárt mögöttük egy sánta nőszemély tűnik fel színleg beteg szomszédasszonyával; olyanok is vannak, akik levágott kezük vagy lábuk csonkját mutogatják. A legundorítóbbak azonban a kiütésekkel és sebekkel borítottak, akik ráadásul a tekintetünket is magukra vonzzák. Vollständige Beschreibung der königl. Freyen Haupt Stadt Ofen in Ungern Buda szabad királyi főváros teljes leírása (1822) . 1 Tabánnak nevezett Rácváros Budának ezt a legrégibb részét egykor Kis Pestnek hívták, és már I. Lajos idején is állt a nevezett helyen, bár a Sáros-fürdő közelében lévő Erzsébetfalvával együtt a szemközt fekvő Pest város fennhatósága alá tartozott. A törökök alatt a Rácváros a Krisztinavárossal együtt csaknem egységes egészet alkotott, »hosszü külvarosnak« nevezték. Manapság házainak számát tekintve minden más városrészt fölülmúl; a kis házikők java része hol egyenes, hol szabálytalan irányban tagozódik a Gellért-hegy északi lejtőjén, a kis házikók mint madárfészkek tapadnak a sziklára. A figyelmes vándor szemében csupán a vidéki egyszerűség és a kisigén\ űség benyomását keltik. Még egy sor nem sokkal jobb lakás alkotja a Gellért-hegy vékony szegélyét a tovasiető folyam partján, egészen a Sáros-fürdőig, alig adván helyet a postaút sűrű forgalmának. Az 1810-i gyászos tűzvész óta szabályosságát és külső díszeit illetően sokat nyert ez a városrész. Korábban (mint egykoron a prágai Újvárosban) kolbászsütő asszonyok szegényes lacikonyhái és egyéb boltocskák népesítették be az utcákat és tereket, megcsúfolván a szépérzéket. Mostanra vissza-