Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

SCHAMS FERENC Pest és Buda teljes leírása

húzódtak a házak földszintjére, egyenes, szabályos utca vezet a kastélyka­putól a Mid-fürdőig és egy másik utca a hídtól odafelé, mindkettőn csak­nem befejezték az újjáépítést, a romok helyén ízléses, emeletes házakat emeltek. A szabálytalan utcácskák nagy része ezáltal szélesebb lett, itt-ott lehetőség szerint a perspektíva alapelveinek is megfelelnek. E város nyuga­ti határvonalát semmi sem jelöli. Záróköve a később említendő kocsigyár. Krisztinaváros Ameddig a járókelő szeme ellát, a vidéki természet varázsa ragadja meg. A bájos Krisztina-völgy sokféle arcát mutatja, és festői tájat alkot takaros há­zaival meg szép kertjeivel. A nyugalom, melyben ez a táj - távol a hangos, vi­haros világtól, de lakóinak fáradozását bőségesen megtérítve - virágzik, fel­kelti a lélek belső kívánságát, hogy a béke arany bőségszaruja még sokáig ki ne fogyjon. Az évek során kéz a kézben jár itt a honi kultúra a szép termé­szettel, áldásaival mosolyog vissza a háza ablakából kitekintőre. libben a városrészben, különösképpen pedig a Városmajor szomszédsá­gában, hétköznapokon általában remetei csönd uralkodik, amelyet semmi egyéb meg nem tör, mint a vallásos nép áhítatos igyekezete az ismert Má­ria- vagy közönséges nevén Kéményseprő-kápolna kegyképéhez. A vasár- és ünnepnapok délutánjain aztán benépesülnek a Városmajorba, a Zugligetbe vagy a Szép Juhásznéhoz vezető utak. Hatalmas kiterjedésű ez a sokszor össze nem függő városrész, amely a Várhegy északi oldalán az országúttal is érintkezik. Minden városi kerület közül talán egyedül a Krisztinaváros kínál még teret a nagyarányú bővítéshez, ha a szükség - mint jelenleg is - úgy hozza. A vidéki természet eme szép pántlikájába egy pompás virágot szőt­tek bele, a Horváth-, a valamikori gróf Nitzky-kertet. A felső végénél talál­ható mulatóház nem nagy, nem is fényűző, de bájos és hívogató. A kőlép­csőn lejőve az ember narancs- és citromfák között andalog, mintha csak Camoens hazájában lenne, a barátságos virágmezőn át az árnyas fasorokig, amelyek két oldalán francia ízlés szerinti kert virít, és átszelik a földbirtok nagy részét. Szelíden, kellemesen váltakoznak sorban a látnivalók, egyik kedvesebb és meglepőbb, mint a másik. A kertet két oldalán kikövezett csatorna osztja ketté, amely csörgedező, de olykor viharosan zúduló hegyi vizével nagyszerűen illik ebbe a környezetbe. Végül egy ösvény vezet ­mintha csak az emberélet útvesztőjén haladnánk végig - az angolkertbe, amelynek friss koloritja egésszé olvasztja a részeket. Csak sajnálni lehet, • Egykor Székesfehérvári-völgy volt a neve, és mai elnevezését az elhunyt Krisztina főhercegnőről, Szász-Teschen Albert herceg feleségéről kapta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom