Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

ERIKA BOLLWEG Budapest

amely munkát ígért az embereknek, és ezt az ígéretét részben meg is tartotta. A főváros népessége 1913-ban meghaladta az egymilliót. Ezeknek az embereknek lakásról kellett gondoskodni. A meglévő földszintes és egyemeletes házakat jórészt lebontották. Ujat, mindenekelőtt magasabbat építettek. Az ugrásszerűen megnőtt ingatlanárak is arra szorították az építtetőket, hog)' a viszonylag kis építési telekből a lehető legnagyobb hasznot búzzák. Nem esupán magasabb, hanem pompásabb épületeket emeltek. Az építészek, egészen a 20. századba átnyúlóan, az eklekticizmus és a szecesszió teljes választékából merítettek, csempével, mozaikkal, szgraffitóval, szobrokkal, messze kiugró párkányzattal és távol-keleti ornamentikával díszítették munkáikat. A házakba bevezették a gázt, a vizet, és legtöbbjükbe liftet építettek. A csatornázás higiéniai újdonságának köszönhetően estikként a halálozási arány, mindenekelőrr a munkás-előváros Angyalföldön, amely a nevét is a nagyarányú csecsemő- és gyermekhalandóságról kapta. Szabályozták a Dunát, és megerősítették a partját, az árvíz elleni védekezést. Megépítették az Országházat és a földrész első földalattiját. Abból az időből valók az acél és üveg pályaudvarok és vásárcsarnokok is. Budapesten az ember úton-útfélen a múlt században emelt épületeket, sőt egész utakat, utcákat lát. Nem csupán a nagy épületek, a szembetűnő együttesek, mint a Parlament, az Akadémia, az Iparművészeti Múzeum, a Halászbástya vagy Vaj dahunyad várának városligeti másolata méltók a megtekintésre, hanem a részben bizarr díszítésű épülethomlokzatok, a gyakorta kariatidákkal és balkonokkal keretezett bejárati kapuk, a házfrontok sokfélesége egészen az oromzatokig és saroktornyokig. A legtöbb házról eltüntették a második világháború bombái és gránátjai, meg az 1956-i felkelés ütötte sebeket. Miként a gyorsan szárba szökkenő vadvirág a mezőn, oly hirtelen nőtt ki a földből ez az új város, hogy azután más világvárosoknál is nagyobb, szebb és elegánsabb legyen. Főképp elegánsabb, legalábbis ami a hölgyeket illeti. Persze, akkor is éppoly pontosan tudható volt, mint ma, hogy az elegáns nem mindig elegáns, meg hogy a dáma sem mindig dáma. 1896-ban, a millennium évében Budapesten 1200 bejegyzett (bárcás) prostituált volt; közülük 466 élt nyilvános házakban (amelyek ma már nincsenek), a többieka hatóságok tudtával - összehúzott függönyök mögött, félreeső utcákban űzték mesterségüket (miként még ma is teszik). Krúdy Gyula (1878-1933) így ír A vörös postakocsi című regényében: „...hisz minden falusi mindenes felcsap kokottnak manapság. A masamód megunja a kalaposskatulyát cipelni, elmegy Steinnéhoz, hogy mosdassa meg, öltöztesse föl. A gépírókis-