Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

ERIKA BOLLWEG Budapest

asszonynak új ruha keik hivatal után Steinnéhoz szalad. A mérnöknek az ügyvédnő, aranykereszttel a nyakában, a budai menyecske ott ácsorog a Steinné konyhájában alkonyattal, és csak attól fél, hogy ismerőse talál lenni a bevetődő férfiú... De a legtöbb mindenre el van tökéhe, mert már itt van a tavasz, és kell az új ruha." Budapesten 1886-ban 1811-en haltak meg szifiliszben - sikerült ezzel nem csupán megközelíteni, hanem lekörözni is a nyugati nagyvárosokat. Az, hogy az ember Budapestet Párizshoz hasonlítja, persze, sokkal inkább a táji, a városépítészeti meg az architektonikus hasonlóságoknak köszönhető. Jules Romains francia író véleménye szerint a Duna menti Budapest és a Szajna menti Párizs a két legszebb folyóparti táj, sőt, Budapest talán a legszebb Európában - jelentette ki ő, a francia! A budapestiek életstílusára, ha volt hozzá elegendő pénzük, bizonyos értelemben rányomta a bélyegét a Párizsban ellesett savoir-vivre. Gyakorta a vágyakozás is elegendő volt ahhoz, hogy hatalmas adósságokba verjék magukat. Az a mérhetetlen szegénység azonban, amelyben túlságosan is sok budapesti élt, akkoriban sem Párizsban, sem más európai nagyvárosban nem létezett. „Bús koldusok Magyarországa" - írta Ady Endre (1877-1919). Az összehasonlítás Párizzsal akkor is indokolt, ha az ember a két várost hazája gazdasági, szellemi és kulturális központjaként vizsgálja. Mi több, első pillantásra az irodalomban is fölfedezhetők párhuzamok, például Guy de Maupassant és Krúdy Gyula esetében. kPa azonban behatóbban ismerkedik az ember a magyar és a francia író elbeszéléseivel, akkor rájön, mélyebb értelemben éppoly kevéssé állja meg a helyét az összehasonlítás, mint ahogy a két város, Budapest és Párizs esetében sem. Krúdy alakjainak - az ivászatnak, a kártyának, a lóversenynek élő férfiaknak, a kisiklott költőknek, az örömlányoknak, a megkopott öreguraknak - egészen más a kisugárzásuk, mint Maupassant figuráinak. Azok az emberek, akiknek a sorsa előttük lebegett, mások voltak, az eltérő történelmi fejlődés másmilyenné formálta őket. Első pillantásra lehetetlen megállapítani a különbségeket a mai budapesti, bécsi, müncheni vagy párizsi polgár között. IIa viszont az ember közelebbről megismeri a magyarokat, úgy érzi, mintha egy másik világba csöppent volna. Egyszerű képlettel szeretném ezt megvilágítani: a magyarok, miként egész történelmük folyamán, ma is a Kelet és a Nyugat közötti védőbástyán állnak, és mint mindig, ma is ki vannak téve a keleti és a nyugati befolyás szakítópróbájának. Ráadásul a magyar nyelv, amelynek gyökereit hiába keresnénk akár az indogermán, akár a szláv nyelvterületen, »csak ezé a népé«, és ez a tény elszigeteltségben tartja a magyarokat. Talán ez. is hoz-