Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik

air városképek csehországbeli főművei. A Letna dombról festett kép utolérhetetlen frissességgel adja vissza a tavaszi zápor után csillogó város derűt árasztó látványát, előtérben a lejtős domboldal rügyező, még áttetsző koronájú fiatal fáival, mögöttük a kék eget visszatükröző, ezüstösen csillámló Vltavával. A világos ragyogású folyó túlpartján pedig fényfoltok táncolnak az óváros piros tetős házain, vidám összevisszaságukon bukdácsol a napfény meg az ég puha felhőfoszlányai által vetett kék árnyékok. Játékos könnyedséggel szöknek fel közülük a híres templomtornyok sötétebb kék sziluettjei. Csupa nedves, levegős szín- és fénymozgás ez a látomás a városról: friss, dinamikus és jókedvű, mint maga a tavasz érkezése. A cseh festészetben ritkaságnak számít, hogy egy művész (lett légyen az író vagy költő) ilyen problémátlanul fényesnek és fiatalnak lássa az ősi Prágát. A századvégre az erőteljes irodalmi-történeti hagyomány szinte kanonizálta ennek a képnek az ellenkezőjét, a komor, szorongató, rejtelmes és ősi, minden szépsége ellenére valamiképpen fenyegető, sőt végzetes város képzetét. Legendákkal, szellemhistóriákkal szőtte körül és fátyolozta el a három etnikum lakta város valóságos történelmét. Mára romantikában elkezdődött ez a misztifikálás, és aztán óriási lendületet kapott a prágai cseh és német 26. Robert B. Pynsent: Questions of Identity. Budapest, London, New York, 1994.101-147. old. 27. Prága azonosítása a femme fotoíe-M először a kilencvenes évek prágai irodalmában bukkan fel, hogy azután az első világháborúig az egyik vezérmotívum legyen a prágai német literatúrában. Ld. I. Sármány-Parsons: Die Femme Fatale in der tschechischen und Ungarischen Kultur um die Jahrhundertwende kultúrában oly döntő szerepet játszó dekadencia fantáziavilágától, mely a századvégszázadelő úgyszólván minden jelentős költőjét, íróját megihlette.

26 Fércmunkák, ponyvák és irodalmi remekművek egyaránt felelősek azért, hogy Prága misztikus, elvarázsolt város lett, melynek hangulatához nem a tavasz, hanem a melankolikus ősz, de még inkább a sötét téli éjszaka illik. Ez a szépséges, vonzó város a számukra tulajdonképpen végzetes, pusztulásba döntő femme fatale lett, akiért minden rajongás hiábavaló, magányba taszítja imádóit, őrületbe és öngyilkos27 ságba hajszolja őket. Elsősorban a német, illetve zsidó-német kisebbség írói dolgozták ki ezt a végzet asszonyaként megszemélyesített Prágaképet. A város és a természetfeletti erővel bíró női hatalom összekapcsolása, amely titokzatos módon befolyásolja, sőt meghatározza a férfi életét, valójában a legendás városalapító, Libusa fejedelemasszony mondájáig vezethető vissza. A varázslónő, Libusa ambivalens alakja hol teljesen pozitív, romantikusan nemzeti, szláv értelmezést nyert, és ebben a formában Smetana hősnőjeként él ma is az operaszínpadon, hol irracionális, ősi, pogány természeti erők hordozójaként mint a férfiak világával szembenálló, rejtett hatalom jelent meg.

28 Amikor az 1880-as években az irodalmi dekadencia és szimbolizmus Európa-szer— Előadás. Bad Wiessee, 1994. 28. A Libusa-legenda legnevesebb feldolgozásai: Václav Hájek z Libocan: Krónika Ceska, 1541.; Clemens Brentano: Die Gründung Prags, 1813.; Conradin Kreutzer: Libussa — opera, 1822. (J. C. Bernard szövegkönyvével; Franz Grillparzer: Libusa. Trauerspiel in fünf Aufzügen. Wien, 1847.; Bedrich Smetano: Libusa, 1872. (Josef Wenzig szövegkönyvével)