Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - WILHELM DROSTE A tanácstalanság metamorfózisai

világhoz, mint oly sokszor hallhattuk és hallhatjuk ma is. Amíg hagyományosan a kerülő út volt az egyetlen vonzó és tiszta út a boldogsághoz, addig most a céltudatosság és a közvetlen megoldások a kívánatosak. IV. A történelmi folyamatnak ezt a megtörését az egyén csak rendkívül nehezen tudja megemészteni. A képzelet létrehozta öntudat már nem elég, az új meg még nincs látótávolban. Hogyan is alakulhatna át a szájaló vagy dörzsölt, a vidám és csacsogó, a notóriusán rendetlenkedő vagy puskázó, bájosan problematikus diák máról holnapra mintagyerekké, miként lehetne a titokban éppen megbízhatatlanságára oly büszke gazfickó nyugati mércével mérve is tökéletes angyallá? így semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy lélekben csak keveseknek sikerült valóban megtenniük a kilencvenes évekbe vezető lépést. Azok, akik kevéssel ezelőtt még meg akarták váltani a világot, most kétségbeesetten belemerültek az adójog útvesztőinek tanulmányozásába, és elkeseredetten keresik az utolsó lyukat a piac hálóján. Korábban a bizonyos határok között tartott csalás az egész nép trükkje volt, amelylyel az állam megalázó gyámkodásán akart jelképesen bosszút állni, mára viszont a csalás jól fizetett adótanácsadók, könyvelők vagy még csúnyább dolgokkal foglalkozó férfiak és nők tudománya lett. Az egyszerű földi halandó már nem tudja tartani a lépést. Tény, hogy a hivalkodóan megnyilvánuló újgazdagok botrányosan kevés adót fizetnek, a becsületes munkából megélni próbálkozók viszont elviselhetetlenül sokat. Hosszasan sorolhatnánk az emberi válságokjelenségeit. Nem csoda, hogy Budapesten krónikusan rossz a hangulat. Észrevehetően csendesebb lett a szitkozódás, mintha hiányozna a bosszankodáshoz szükséges kurázsi. Igaz, kire is lehetne haragudni? A kommunizmus kísértete elbúcsúzott, és nem hagyott hátra alkalmas utódot a bűnbak szerepére. Az új ellenségkép kialakításán demagóg lázassággal dolgoznak, de istennek hála, elenyésző sikerrel csupán. A káromkodás helyébe a sóhajtozás és a panaszkodás lépett, amiben csak az elkínzott idegek hallatják hangjukat. Nincs bennük sem büszkeség, sem kitörési vágy, mindössze arról panaszkodnak, hogy képtelenek eleget tenni a világ követelményeinek. Eltűnt a transzcendentális bátorság, amely megteremtette a vesztett helyzetben sem csüggedő, mert önmagában káromkodva hívő önbizalmat. V. Ez a válság több puszta tanácstalanságnál. Amiben semmi új nem lenne egy olyan helyen, amely ritkán talált el a gondolkodás szabadságához, mert lélegzetvételnyi szünet nélkül, újra és újra véleményének megváltoztatására kényszerítették és ösztökélték. A mai tanácstalanság gyökeret vert a lélek legmélyebb bugyraiban, számítani lehetett rá, akkor is, ha a város lakói hangulataik önkényében sokszor se láttak, se hallottak, mert ez kellett a túléléshez. Budapest a városok nagy átlagánál sokkalta ösztönösebben fejlődött, éppen ezért egészen rendkívüli mértékben kény-