Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - WILHELM DROSTE A tanácstalanság metamorfózisai

telén a reflexeire hagyatkozni, amelyek azonban a jelek szerint most súlyos sérüléseket szenvedtek. A kenyér elvesztése — számomra ez a jelenség sokkal többet mutat, mint a sebesülés mértékét; számomra ez maga a vérző seb. Hogyan engedheti meg magának egy ország, hogy veszendőbe menjen a saját kenyere? Húsz éven át nem okozott számomra gondot, hogy a magyar kenyéráruk klasszikus kínálatában megtaláljam kedvenc péksüteményemet, amellyel elkezdődhetett a napom: az óridskiflit. A külseje ropogós volt, a belseje illatos: kora reggel magával hozta a sütőkemence melegét, a gabona és az élesztő találkozásának édes titkát. Legjobban azt szerettem, amelyik sötétbarnára sült. Három évvel ezelőtt vette kezdetét a baj. A sarki élelmiszerüzlet másik péktől kezdett vásárolni, de kétszáz méterrel arrébb még volt egy tejbolt, ahol megtaláltam, amit megszoktam; csakhogy a boltot felszámolták, a kiflinek nyoma veszett. Kaptam egy ötletet, miszerint a hentesnél, hétszáz méterrel lejjebb a hegyen, még megvehetem a kedvencemet. A reggelim költségesebb lett, ennek fejében viszont végre sokkal jobb is. Négy hét óta azonban a hentes is másik pékségtől szerzi be az árut. Azt mondja, régi szállítója csődbe ment. Az új kenyér íze szerinte sem közelíti meg a régiét. Megint kaptam ötleteket, de a város másik végébe kellene utaznom, hogy megtaláljam azt a pékárut, amely korábban mindenütt kapható volt. Most mindenhol sütési kísérletek kiszámíthatatlan összevisszaságát találom, amelyek nevükben a magyar koronára, a svábokra, Bajorországra, Párizsra vagy éppenséggel Isztambulra hivatkoznak. Hetekig kaphatók, aztán megint nem. Hol keményre száradtak, hol meg gyanúsan puhák, mintha soha sem láttak volna kemencét, csak felfújták volna őket. Időnként az ízük is jó ezeknek a különlegességeknek, de sohasem annyira, mint a sváboknál, Bajorországban, Párizsban vagy Isztambulban. A kenyér ugyanúgy nem kedveli a helyváltoztatást, ahogyan a fák sem, s mindig rászorul azokra az emberekre, akik számára ott, helyben sütik — miként a fa is rászorul a talajra, amelyből kinő. A baguette-nck kizárólag Franciaországban van baguette-íze. A dicsőséges francia forradalom azonnal megismétlődne, ha a franciáktól elvennék a kenyerüket. Budapesttől viszont elvették a sajátját, s mindössze tanácstalan háziasszonyok vállrándítása és öregemberek lemondó panaszkodása utal időnként arra, hogy valami történt és történik, így hal meg egy város. VI. Ezeknek a negatív megfigyeléseknek természetesen vitathatatlanul ellentmond az, hogy a városkép óriási mértékben modernizálódott és gazdagodott. Budapesten majdnem minden második autó a felső középkategóriából származó, vadonatúj darab. Azon a kis számú telken, amely a város belsőbb részeiben még üresen áll, nagyvonalú és merész építkezések folynak: akár Párizsban is elismerő vagy bíráló ámulattal néznének rájuk. Vannak olasz éttermek, amelyekben valóban olasz a konyha. Van éjszakai élet. Nemcsak azért, mert a már majdnem kávéház Művész (a kései humanizmus úttörő tetteként) késő délutánról éjfélre tolta ki záróráját, hanem mert kívü-