Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)
MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - BODNÁR JUDIT A szakadozó városszövet
kadc. Erre vezethetők vissza a másság megnyilvánulásaként számon tartott államszocialista városjellemzők. A szocializmus tompította városai városiasságát, korlátozta a nagyvárosi léttel cgyüttjáró szélsőségeket, térhasználata pedig kifejezetten pazarló volt, ha a tőke szigorú értelem28 ben vett logikája szerint kalkulálunk. E rendszer — a hajdani államosítások mai történelmi fintoraként — ismét állami eszközök útján számolódik fel. A különbség elsősorban ideológiai. A történelem másik fintora: ma az „igazi" Európa és Amerika legmodernebb városaiban is folyik a privatizáció; megvan a kapocs a fejlett világhoz. „Ezer privatizációs ajánlat Önre vár!"— hirdeti az 56-os villamos. Kire több, kire kevesebb. Ha villamost nem is, lakást bizony privatizál is a városi polgárok nagy része. A lakásprivatizáció a háziúr-állam utolsó gesztusa, mely lezárja a társadalmi igaz-ságosság állami újraelosztással történő megvalósítására tett nagyszabású kísérletet. Az állami lakáselosztás persze alapvetően egyenlőtlen volt, igazságtalanságait az önerőre támaszkodás elvének megfelelően maga termelte. 29 A lakásprivatizáció módja — mivel nem adott lehetőséget a lakások nagyon különböző minőségének pénzbeli kifejezésérc — nem kompenzálta a kezdeti egyenlőtlenségeket. Nem véletlen tehát, hogy a privatizációs hullám legszédítőbb sebességgel az ingatlanszakértők által legdrágábbnak ítélt kerületek lakásain söpört végig (ld. az 1. ábrát), s viszonylag so28. Szelényi Iván: East European Socialist Cities: How Different Are They? In: Greg Guldin és Aidan Southhall (szerk.): Urban Anthropology in China. E. 1. Brill, Leiden, 1993. 29. Lásd többek közt: Szelényi Iván: Városi társadalmi káig érintetlenül hagyta a piacilag kevésbé vonzó területeket. Az élet legfontosabb terének egyenlőtlenségeit a tulajdonviszonyok megváltozása megmerevítette, a megélénkült piac pedig polarizálta. A bérlők közti kusza választóvonalak kiegyenesedtek, az életlehetőségek különbségei egyértelművé váltak. Akik jó minőségű lakás birtokába jutottak saját államszocialista örökségüket a törvény teljes szigorával védett piaci javakra váltották, szabad kezet nyertek az ingatlanpiaci játszmához és egy újfajta gazdasági léthez: élhetnek akár járadékosként is. Akik bérlők maradtak, joggal számíthatnak rá, hogy az állam vagy az IKV által ezidáig szimulált háziúri magatartás, melynek szigorát mindig is enyhítette egyfajta középeurópai slamposság, kiszámíthatóbbá, kérlelhetetlenebbé válik, s megbízható következetességgel követi majd a piac logikáját. Más szóval, kvázi-tulajdonosi helyzetüket elveszítve a posztszocializmus bérlői kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Azok pedig, akik egy szecessziós bérház teljes felújításának lehetőségét és kényszerét vásárolták meg a kedvezményes lakásprivatizáció során, melyen még érintetlen (rcnoválatlan) formában tanulmányozhatók a század háborúinak és forradalmainak tárgyi emlékei, a lövedékbecsapódási nyomok, csapdába kerültek; még unokáik is a ház felújítására fognak gyűjteni, illetve annak költségeit fizetik vissza, ha időközben rájuk nem szakad a egyenlőtlenségek. Akadémiai, Budapest, 1990. A privatizáció egyenlőtlenségeiről lásd: Hegedűs—Mark—Struyk—Tosics: Privatizációs dilemma a budapesti bérlakásszektorban. Szociológiai Szemle, 1993.2. sz. 45-69. old.
