Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - BODNÁR JUDIT A szakadozó városszövet

nem a tényleges nyilvános tér megnyilvánulási formája: legfeljebb egyfajta félnyilvános térformának tekinthető. A nyilvános tér kisajátítására mindig is történtek kísérletek, a közösségi retorikát visszafogó városépítészet, gazdaság- és társadalomideológia kora azonban különösen kedvez e kísérleteknek. A felértékelődött belvárosok hajdani közterületei inkább félprivát térként születnek újjá. A terület új urai bizonytalanul érzik magukat a bőrükben, s a parancsoló közbiztonsági szükségszerűségek szempontjaira hivatkoznak. Az utcához tartozó előkerteket és parkokat lekerítik vagy olyan szembetűnően egy meghatározott típusú városlakóra szabják, hogy az emberek nagy részének se kedve, se módja nincs használni őket. A hajdan nyitott udvarokra, átjárókra elektronikus kommunikációs rendszerrel felszerelt kovácsoltvas kapuk kerülnek. Az irodaházak átriumában függőkertek oltalmazzák a betérőket a külvilág zajától, bűzétől és polgáraitól. A Los Angeles-i belvárost átformáló tervezők megtörték az utca szintjét; az üzletek, éttermek, bárok a föld alá, félemeleti, emeleti teraszokra kerültek, cikázó liftekkel, mozgólépcsőkkel, szökőkutakkal, a bóbiskolást és a hosszabb üldögélést anatómiai szempontból kevéssé bátorító betonpadokkal ellátott labirintusokba, amelyek a környező szállodákat, kongresszusi központokat és irodákat — az utca kihagyásával —• szinte egyetlen, folytonos térré szervezik. Az efféle terek nemcsak az időjárás szélsőségeitől óvják meg használóikat — 24. Witold Rybczynski: Gry Life. Urban Expectations in a New World. Scribner, New York,l 995.210. old. így újabb véletlenszerűséget küszöbölve ki a városlakók életéből —, hanem ügyesen korlátozzák és egyneműsítik a nyilvánosságot, ahelyett, hogy az érintkezést és az egy térben való együttlétet lehetővé tevő közös nevezőt nyújtanának. A nyilvános tér privatizálódik vagy egyszerűen kiürül, és másutt, új formában és kontextusban jelenik meg. Az utca káoszától menekülő amerikai polgár számára a bevásárlóközpont {mail) veszi át az utca funkcióját, vallja Witold Rybczynski nemrég megjelent könyvében. „Véleményem szerint az emberek azért járnak a maliba, mert nyilvános térként viszonyulnak hozzá, melyben kikényszeríthetők az egyéni magatartási normák. Más szóval a mail leginkább arra emlékeztet, amilyen a mindenki által használható utca volt, mielőtt a rendőrség közönye és az egyéni jogok túlbuzgó védelmezői hathatósan elintézték volna, hogy mindenféle magatartás, bármilyen antiszociális legyen is az, eltűressék."

24 A tinédzser-kultúra kétségtelenül gyorsan alkalmazkodott az új pályához: ahelyett, hogy a tizenévesek cimboráikkal összeverődve fedeznék fel városukat, csavarognának a falu végén, a temetőkertben, netán az épp adott utcasarkon lesnék a másneműeket, szombat esténként úgy rúgnak ki a hámból, hogy szüleik robbanómotoros személyszállító járművein a helyi maliba vitetik magukat, ahol az árufétis szentélyének társadalmilag temperált légkörében háborítatlanul űzik az említett tevékenységeket, délután 5-től 7-ig, majd hazahajtatnak katódsugárcsövet nézni.